-5 °C Budapest

Eladhatják a Raiffeisent?

Pénzcentrum
2013. november 19. 17:32

Vizsgálja a Raiffeisen Bank International a magyar banki érdekeltségre érkezett ajánlatokat - közölte az osztrák bankcsoport kedden a Reuters beszámolója szerint.


A társaság egyik szóvivője a beszámoló szerint megerősítette az osztrák APA hírügynökség tudósítását, amely szerint ezt mondta: "Vannak érdeklődő felek Magyarországon, akiknek az ajánlatát vizsgáljuk."

Ajánlatokat kapott a Raiffeisen a magyar leánybankjára


A Raiffeisen hétfőn közölte, hogy nem zárja ki a magyar, a szlovén és az ukrán piacról történő kivonulást. A banknak ugyanakkor nincs határozott terve ezen érdekeltségeinek eladására.

Ajánlatokat kapott a Raiffeisen a magyar leánybankjára


A hétvégi beszámolókban még az szerepelt, hogy Karl Sevelda, az osztrák bankcsoport vezérigazgatója úgy fogalmazott: Szlovéniában és Magyarországon csak a jelenlét csökkentéséről van szó, teljes kivonulásról nem. "Magyarországon ott akarunk maradni, nem szabad elfelejteni, hogy már 1987-ben megjelentünk ott. (...) Benne van a szívünk-lelkünk. Magyarország szomszédos ország, tehát előkelőbb helyen szerepel" - idézte a vezérigazgatót a Bloomberg.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?