A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
A magánnyugdíjpénztárak gazdálkodása miatt indított ügyben zajló eljárások közül egyet megszüntettek, kettőben viszont még tovább nyomoznak - írja a Magyar Nemzet.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére elmondta: újabb három hónappal meghosszabbították az Erste, illetve az AXA önkéntes és magánnyugdíjpénztárainak működésével összefüggésben indult nyomozások határidejét.
Az Aegon Magyarország Önkéntes Magánnyugdíjpénztár működésével kapcsolatban hűtlen kezelés büntette miatt indított nyomozást a hatóság még februárban megszüntette részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiánya miatt - számol be a lap a szóvivőre hivatkozva.
Az újság emlékeztet arra, hogy 2012-ben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése nyomán indult nyomozás a három magánynyugdíjpénztárral szemben.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







