Volt, akitől 100 milliót nyúlt le az OTP-s bankár

2015. április 8. 17:32

Egymilliárd forint körüli összegben emelt le ügyfelei számlájáról pénzt az OTP egyik bankára - tudta meg az Index. A bankár éveken át sikkasztott, és miután idén lebukott, az ügyfeleket az OTP kártalanította.

Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással gyanúsítja a rendőrség K. Zsoltot. Az Index úgy tudja, az OTP privát bankáraként dolgozó férfit idén a pénzintézetből vitték el bilincsben még aznap, hogy kiderült, hogy megcsapolta pár dúsgazdag ügyfél bankszámláját.

K. Zsolt összesen egymilliárd forint körüli összeget nyúlt le így, a károsultak száma tíznél kevesebb. Az egyik ügyféltől például százmillió forintot lopott.

K. Zsolt meglehetősen primitív módszerrel kopasztotta meg az ügyfeleit: papírokat, aláírásokat hamisított. A férfi idén bukott le, és még aznap őrizetbe vették, hogy a pénzintézet észrevette az egyébként már évek óta tartó lopást. Az üggyel jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozik, jelenleg is folynak a tanúkihallgatások. K. Zsolt a rendőrségi vallomásában állítólag azt mondta, az elsikkasztott pénzek jelentős részét az évek során magára költötte.

A megkárosított ügyfelekkel titoktartási nyilatkozatot íratott alá az OTP, de a lap információi szerint mostanra már mindegyiküket kártalanította a félretett tartalékából.Ha K. Zsoltot bűnösnek találja a bíróság, akkor akár 10 évre is börtönbe kerülhet.

Az OTP annyit közölt, hogy egy belső vizsgálaton bukott ki a csalássorozat, és a bank haladéktalanul büntetőfeljelentést tett az elkövetővel szemben.

Legutóbb 2011-ben került nyilvánosságra egy hasonlóan nagy horderejű banki sikkasztás, aminek magyar szála is volt: az osztrák Oberbank egyik alkalmazottja nyúlt le ügyfeleitől több mint 8 millió eurót 2008 és 2010 között. A módszere hasonló volt, mint most K. Zsolté: meghamisította az ügyfelek aláírásait, és látszólagos átutalásokat hajtott végre titkos számlákra, de a pénzt valójában eltette. Pontosabban a pénz egy magyarországi céghez került, amelynek a tolvaj és egy magyar férfi volt a közös tulajdonosa.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?