-5 °C Budapest

Robbantás egy budapesti banknál: 600 bejelentés érkezett

Pénzcentrum
2015. szeptember 9. 09:31

Már egyetlen lakossági bejelentés sem jön a tavalyi Lehel utcai bankrobbantás ügyében. A nyomozást négy hónappal meghosszabbították.

Másfél éve hatalmas apparátussal, 135 fős nyomozócsoporttal eredt a rendőrség a Lehel utcai bankrobbantó nyomába. Ismeretes: egy motorral érkező férfi robbanószerkezetet helyezett el tavaly január 13-án hajnalban egy budapesti bank előterében. A pénzintézet felrobbantásakor az ipari kamerák rögzítették az elkövetőt. A rendőrség tízmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki - mindeddig eredménytelenül.

A Bors megkeresésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata közölte: a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A nyomozás határideje 2016. január 7-e. Az ügy kapcsán elkülönített ingyenesen hívható zöldszámra 596 bejelentés érkezett.

Azt nem árulták el, eddig mennyibe került a nyomozás.

A korábbi nyilatkozatokból annyi kiderült: a tettes feltehetően ipari TNT-t használt, valamint nem távirányítással hozta működésbe a bombáthanem gyújtózsinór segítségével, majd sietősen elhagyta a helyszínt. Valószínűleg a célja nem az ATM-ben lévő pénz megszerzése lehetett, ha­nem a rombolás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42