Bár az elmúlt években az iskolaőrség bevezetésével próbálták kezelni az intézményekben megjelenő agresszió problémáját, a konfliktusok továbbra is jelen vannak az intézményekben.
A magyarok 85 százalékának az egyik legfontosabb, hogy jó anyagi feltételekkel indítsa gyermekét az életbe, de csak 20 százalék gyűjt pénzt erre - derült ki az OTP Bank öngondoskodási index idei adataiból.
A kutatás szerint abban tízből kilencen egyetértenek, hogy akár lemondások árán is, de fedezni kell a gyerekek középiskolai tanulmányait. Kicsit kevesebben gondolják úgy, hogy az egyetemi évek finanszírozása is a család feladata.
Az OTP Bank közleménye szerint a felmérésben megkérdezettek több mint kétharmada szerint a különórák, a barátokkal közös programok, kirándulások, koncertek anyagi támogatása szintén kötelessége a szülőknek. A gyerekek hosszabb távú céljainak finanszírozását már kevesebben érzik feladatuknak. Saját lakást, autót kevesebb mint felük venne a gyereknek, és az esküvő költségeinek átvállalására is csak minden második szülő mond biztosan igent.
A megkérdezettek 57 százaléka szerint ameddig a szülő megteheti, támogatnia kell a gyereket, 41 százalék szerint ez függ a gyerek életkorától, társadalmi helyzetétől is. Jellemzően az előbbi nézet inkább a magasabb végzettségű és jobb vagyoni helyzetű válaszadókra jellemző.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







