1 °C Budapest

Kiderült, kire hagyta mesés vagyonát Benkő Dániel

2019. december 18. 10:41

Csak látszólag élt szerény életet Benkő Dániel: valójában hagyatéka többszáz millió forintot ér. Kiderült, hogy kik osztozhatnak a néhai lantművész nagyértékű ingatlanjain, hangszerein, és borgyűjteményén.

Százmilliókat örökölhet Benkő Dániel két lánya Vivien és Dalma, ugyanis bár kívülrőlről úgy tűnt, a napokban elhunyt lantművész szerény életet élt, valójában egyáltalán nem volt szegény. A Ripost szerint a néhai zenész Budai háza festői területen, az erdő szélén fekszik, az egyik legelőkelőbb hegyvidéki részen, a XII. kerületben. Emellett van egy svábhegyi hangstúdiója is, valamint értékes festményeket, valamint százezreket érő gitárokat és lantokat is birtokolt.

Egy korábbi interjúban maga Benkő is legalább 200 milliósra becsülte saját vagyonát - ez azóta jóval több lehet, hiszen nőttek az ingatlanárak. Nagyobbik gyermeke, Vivien évek óta Franciaországban él, a lantművész bevallása szerint pedig olyan ritkán tartották a kapcsolatot, hogy a hét évvel ezelőtt született unokájára sem volt kíváncsi. Ennek ellenére a 43 éves Viviennek ugyanannyit szánt az örökségből, mint a másik kapcsolatából született Dalmának.

Benkő Dániel ingatlanvagyonán és műkincs gyűjteményén túl volt egy kevesek által ismert, ugyanakkor felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye is. A lantművész ugyanis rajongott a jó borokért, ezért óriási készletet, több mint 1300 palackot halmozott fel a pincéjében található bortrezorban. Készletében az ország minden jelentős bortermelő vidékről és minden nevesebb borászától őrzött jó néhány palackot, köztük olyan régiségeket is melyekből nála volt az egyetlen fellelhető palack.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 12:08