14 °C Budapest

Tőzsde: ez a két cég húzta fel az indexet

MTI
2020. november 27. 20:02

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,34 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 39 308,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy különösen a Mol és a Richter volt erős. Megjegyezte azt is, hogy az amerikai piacon rövidített a kereskedés pénteken, a BÉT forgalma ennek megfelelően alakult. A Mol 34 forinttal, 1,66 százalékkal 2084 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,29 százalékkal 383 forintra csökkent, forgalma 149,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,19 százalékkal 7240 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3467,59 ponton zárt pénteken, ez 14,23 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
MEDIA1  |  2026. március 16. 10:30
Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonul...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?