6 °C Budapest
Businessman checking stock market data cimlapi

Történelmi rekord a magyar tőzsdén: ilyen magasan még sosem járt a BUX index

2021. október 24. 13:55

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 254,39 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 490,05 ponttal, 0,89 százalékkal magasabban, mint egy hete. A részvénypiac forgalma 37,65 milliárd forint volt a múlt heti 52,47 milliárd forint után. A vezető részvények, az OTP kivételével, erősödtek.

A Mol kedden jelentette be, hogy 9 milliárd forintból bővítette csurgói telephelyét, ezáltal 15 ezer köbméteres kapacitású olajtározót építettek, mely lehetővé teszi az Adria kőolajvezetéken való szállítást a százhalombattai finomítóba. A beruházással 7 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást. De fontos aktualitás az is, hogy céláremelés érkezett a Molra. A lengyel PKO BP 2359 forintról 2949 forintra emelte a Mol 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlásuk változatlanul tartás.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalója szerint a várakozásoknak megfelelően ismét 15 bázispontos monetáris szigorítást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi ülésén, ezzel az alapkamat 1,8 százalékra emelkedett. A korábban meghirdetett menetrend szerint így év végére 2,1 százalékon állhat majd a hazai alapkamat.

A megjelent közleményben a döntéshozók jelezték, hogy erősödtek a felfelé mutató inflációs kockázatok elsősorban a nyersanyag- és energiaárak emelkedése miatt. E hatások egy része a korábban vártnál tartósabban megmaradhat.

  • A héten a legnagyobb, 2,69 százalékos erősödést a Richter érte el, a papír 8795 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 6 milliárd forintot.
  • A Mol árfolyama 1,17 százalékkal nőtt, pénteken 2770 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 9,38 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom ára 0,94 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 431 forinton zárt a papír, heti forgalma 1,35 milliárd forint volt.
  • Az OTP 0,08 százalékkal esett a héten, pénteken 18 985 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma több mint 17,57 milliárd forint volt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4392,46 ponton fejezte be a hetet, ami 5,31 ponttal, 0,12 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?