-2 °C Budapest
üzletember mobiltelefonnal ellenőrzi a tőzsdei adatokat

BÉT: csökkent a BUX

MTI
2025. március 4. 22:02

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2458,91 pontos, 2,77 százalékos csökkenéssel 86 464,18 ponton zárt kedden.  

A részvénypiac forgalma 29,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a vámháború élesedésével magyarázta azt, hogy a részvénypiacokat "temetői hangulat" uralja, a BUX is ennek megfelelően, az európai tőzsdék átlaga körül esett vissza kedden. Úgy vélte, a befektetők egyre inkább elfogadják, hogy az Egyesült Államok új elnökének intézkedései nem átmenetiek lesznek, ráadásul a múlt heti amerikai-ukrán államfői tárgyalás kudarca is "árnyékot borít" a kereskedésre. A BÉT-en csak a Magyar Telekom tudta magát tartani valamennyire, de annak ellenére sem kerülte el a csökkenést, hogy a részvény a vállalat pénteki jelentése óta a belföldi piac kedvence – fogalmazott Muhi Gergely.

A Mol 46 forinttal, 1,58 százalékkal 2860 forintra csökkent 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 960 forinttal, 3,94 százalékkal 23 380 forintra esett, forgalmuk 18,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,12 százalékkal 1688 forintra gyengült, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 310 forinttal, 2,85 százalékkal 10 570 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 8516,51 ponton zárt kedden, ez 132,77 pontos, 1,54 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?