Jelentős tőkekivonás jellemezte az önkéntes nyugdíjpénztári szektort 2025-ben a Bankmonitor szerint.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 685,64 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel 108 570,17 ponton zárt kedden. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy véli, hogy kereskedés a hétfői esést ellensúlyozhatta, lényeges kibocsátói hírek legalábbis nem befolyásolták az árfolyamokat.
Szemán Péter szerint a Richter erősödése is a korábbi gyengülés korrekciója lehet. A BÉT annak ellenére zárt jó napot, hogy a nemzetközi hangulat visszafogott, a befektetők óvatosak, a meghatározó részvénypiacokon nem látszanak egyértelmű irányok - tette hozzá.
- A MOL 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2930 forintra erősödött 1,4 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,48 százalékkal 33 830 forintra nőtt, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,6 százalékkal 1726 forintra csökkent, forgalma 410,9 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 1,89 százalékkal 9680 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe,
- A BUMIX 10 205,39 ponton zárt kedden, ez 27,37 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







