1 °C Budapest

Zöldáram, kicsit másképp

Pénzcentrum
2007. május 31. 08:30

A jövő év január elsején változik a megújulóenergia-forrásokkal termelt áram támogatása. A villamosenergia-törvény javaslata alapján megszűnik a zöldáram jelenlegi egységes, kötelező átvételi ára, és azt technológiánként különböző tarifa váltja fel - írja a Népszabadság.

Ezzel kívánják elkerülni egyes megújulóenergia-forrásfajták alul- vagy túltámogatását. A jövőben az áramkereskedők döntik el, hogy az általuk kötelezően kifizetendő átvételi árból mennyit hárítanak át a fogyasztókra.

A parlament előtt lévő törvénytervezetből - egyes szakértők szerint meglepő módon - valóban csak ennyi derül ki. Abban ugyanis elsősorban a részletkérdések jövőbeni szabályozására utalnak. A törvényhozó ígérete szerint külön ár vonatkozik majd a kapcsoltan (azaz gázból villanyt és hőt) előállító erőművekre, a hulladékból történő energiatermelésre, illetve a különböző megújulóenergia-forrásokra is külön-külön. Igaz, az átmeneti rendelkezések között a megújuló energiaforrásokra mégis előírnak egy kilowattóránkénti 24 forint 71 filléres árat, ami évente az inflációval növekszik.

A szövegből még annyi derül ki, hogy a nagyobb szélerőművek létesítésére a jövőben pályázatot írnak ki, ami figyelembe veszi majd az országos villamosenergia-hálózat teherbíró képességét (amit a szélerőművek igencsak próbára tesznek). A tervezet felveti a "zöldbizonyítvány" bevezetését is, ám csak azután, hogy ennek lehetőségét a jövőben megvizsgálták.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 16. 14:40