Sikeres évet zártak tavaly a lakáspiaci franchise-hálózatok, melyek egyre nagyobb szerepet kapnak a hiteltermékek értékesítésében. Ezt mutatja az is, hogy az Otthon Centrum 2008-ban már olyan irodák nyitását tervezi, ahol az ingatlanértékesítés és a hitelközvetítés azonos hangsúlyt kap - írja a Napi.
A legnagyobb hálózattal rendelkező hazai ingatlan franchise, az Otthon Centrum a tavalyi évben mind az ingatlanértékesítés területén, mind pedig a közvetített hitelek esetében jelentős bővülést ért el.
Kühne Kata, az cég franchise-igazgatója azonban 2008-tól még jobb eredményeket vár, melyre garanciát a tanácsadó szolgáltatás iránti megnövekedett igényben lát. A cég jelenleg észak- és dél-magyarországi lefedettségén szeretne javítani új irodák megnyitásával.
Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője ezzel szemben stagnálást vár az idei évtől. Véleménye szerint a használt lakáspiacon nem számíthatunk nagyobb mozgásra, az új lakások esetében pedig várhatóan ismét a költségek emelkedésének mértékét követi majd az árak növekedése.
A Duna House tapasztalatai szerint a kereslet leginkább a drágább, nagyobb alapterületű lakások szegmensében növekedett meg, a vásárlókban azonban általában ebben a kategóriában már nincs szükségük hitelre az ingatlan megvásárlásához.
A várakozásoknak megfelelően jól alakult a tavaly év a RE/MAX Magyarországnál, mely jelentősen bővítette hálózatát, az igazán nagy lépés azonban a Hitelcentrum beindítása volt, melynek keretében a RE/MAX 17 pénzintézettel együttműködve kínál finanszírozási lehetőségeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A RE/MAX emellett az új oktatási formákban látja a fejlődés zálogát, mely mind az eladókat, mind pedig az értékesítőket naprakész információval segíti. A cég tapasztalatai szerint ugyanis hazánkban még mindig túlságosan sok a túlértékelt piacra kerülő ingatlan.
A City Cartelnél hasonlóan jól haladnak a hálózatépítéssel, amely annak köszönhető, hogy egyre több tapasztalt ingatlanos ismeri fel a hálózatokban rejlő lehetőséget. A franchise-hálózat vezetője, Vajnági Pál elmondta, hogy reményeik szerint az idei évben jelentős lesz a forgalom bővülése, amely azonban a dinamikus bővülésnek és nem a piac fejlődésének köszönhető.







