1 °C Budapest

Rezsicsökkentés: ezért háborognak a társasházkezelők

2013. december 4. 10:06

A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) visszautasítja, hogy a lakásszövetkezeti, társasházi tisztségviselőket olyan színben tüntessék fel, mintha nem hajtanák végre a rezsicsökkentésből rájuk háruló feladatokat - olvasható a LOSZ állásfoglalásában. A szövetség az önálló képviselői indítványként, a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő törvénymódosítás benyújtott tervezetére reagált.

Mint írják, a LOSZ elnöksége egyértelműen kinyilvánította, hogy a kormány rezsicsökkentési intézkedéseinek támogatása mellett indokolt felhívni a figyelmet arra is, hogy a lakásszövetkezetekre és társasházakra a rezsicsökkentés meghirdetett szabályai közvetlenül nem vonatkoznak, de a közös épületrészek közszolgáltatásainak rezsicsökkentése kihatással lesz a fizetési kötelezettségekre (közös költségre, fenntartási hozzájárulásra). Ez a közvetetten jelentkező hatás azonban csak a gazdálkodási év lejártával, a szóba jöhető rezsicsökkentésben érintett közüzemi szolgáltatások jóváírt díjainak összesítése után állapítható meg. Erre viszont 2014. január-május között sorra kerülő éves beszámoló közgyűléseken kell visszatérni.

Többletköltséggel jár a törvénymódosítás

Az Országgyűlés elé e témában beterjesztett önálló képviselői indítvány azt sugallja, hogy rendszabályokat kell alkotni annak érdekében, hogy a rezsicsökkentést e körben végrehajtsák. A törvénytervezet csak megerősíti a jelenleg is hatályos előírások szerinti beszámolási kötelezettség tényét, a fizetési kötelezettség megállapítására vonatkozó szabályokat, ugyanakkor többletdíjazás nélkül, de a valóságban többletköltség felmerülésével járó hirdetményi kötelezettséget ír elő, megfejelve ezt újabb, immár két időpontra is vonatkozó írásos tagi, tulajdonosi tájékoztatási kötelezettséggel is.

KATTINTS! A közös költség mértéke a társasház belső ügye

Az érintett házkezelő szervezetek irányába mindez egy bizalmatlansági jelzésnek tekinthető, sőt mi több, ha nem teljesül a tájékoztatási kötelezettség, akkor bírságra is számítani kell. A LOSZ kiemeli, hogy a fenntartási munkákra sem mindig elég forrásokból érdemtelenül már így is sok megy a tájékoztatásra, s felvetik, hogy vajon a tájékoztatási kötelezettség mulasztását hogyan lehet tetten érni, ellenőrizni, bizonyítani. Ráadásul a bírság felemlítése a lakásszövetkezeti, társasházi tisztséget vállalók eddig is szűk körét tovább szűkítheti.

Egy tisztességes jogállamban ....

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

.... elvárható, hogy a köz ( a lakásszövetkezetek, társasházak) érdekében végzett tevékenységnél a jogkövető magatartás önmagában is természetes és az érvényesül is - hangsúlyozza a LOSZ. Jelen rendelkezéstervezet a lakásszövetkezeti, társasházi tisztségviselők rezsicsökkentést érintő tevékenységét, a tisztségviselők törvényt követő magatartását kétségbe vonja, számukra a lakásszövetkezetekről, társasházakról szóló törvényeken túl, kiegészítő rendelkezéseket ír elő ezzel a tagi, tulajdonosi közösségek önrendelkező életébe beavatkozik, számukra többletköltségeket gerjeszt.

Úgy vélik, elvárható lett volna, hogy az előterjesztő egyeztetést kezdeményezzen és csak a rezsicsökkentést akadályozó gondok megoldásában vállaljon segítő szerepet. Ez elmaradt, most már csak elhamarkodott, kellően át nem gondolt törvény végrehajtásra vonatkozó feladat maradt és az érintetteknek szembe kell nézniük megbízóikkal, meg a számonkéréssel és az esetleges bírsággal is. Ez lenne a cél? - teszi fel a kérdést a szövetség.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?