A lakhatási válságra hivatkozó érvelést több adat is cáfolja, a „népszavazás” pedig valójában egy saját szervezésű, hitelesítés nélküli közvélemény-kutatás volt.
Számos rendezvény várható a hétvégén Budapesten, ezért sokfelé forgalomkotlátozásra lehet számítani. A módosított menetrendekről a közlekedési társaság honlapján is lehet tájékozódni.
A hétvégén számos rendezvényt tartanak Budapesten:
Fővárosi Autómentes Hétvégét rendez a Főváros és a BKK az Andrássy úton. Ugyanebben az időben kerül sor a Nemzeti Vágtára a Városligetben, a Lánchíd és a Széchenyi tér környékén pedig az Energia Futamot, a környezetbarát járművek versenyét és seregszemléjét tartják.
Péntek este és szombat este az Operettszínház szezonnyitó rendezvényére kerül sor a Nagymező utcában, míg szombat este az Andrássy úton az Operaház tart szabadtéri programot. Mindeközben a Budai Várban a hétvégén zajlik az Édes Napok nevű gasztronómiai rendezvény. A rengeteg program számos főútvonal lezárásával jár, így már péntek estétől forgalomkorlátozásokra kell számítani a Lánchídon, az Andrássy úton, a József Attila utcában, a Széchenyi István téren, majd szombattól a Dózsa György úton is.

Ajánlott lehetőség szerint
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért jobb indulás előtt tájékozódni a közlekedési változásokról a társaság honlapján, vagy a BKK Info alkalmazásban.
Forgalomkorlátozások:
- Szeptember 19-én, pénteken 17:00 és 21:00 között lezárják a Nagymező utcát.
- Szeptember 19-én, pénteken 18:00-tól 22-én, hétfőn 4:30-ig lezárjuk a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Andrássy utat, majd 22:00-től a József Attila utcát, a Széchenyi István teret és a Lánchidat. A zárás idején a fenti útvonalat észak-dél irányban a pesti alsó rakparton, az Október 6. utcánál, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Oktogonnál és a Bajza utcánál lehet csak keresztezni.
- Szeptember 20-án, szombaton 8:00 és 20:00 között, majd 21-én, vasárnap 8:00 és 22:00 között lezárják a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között.








