A Duna House Barométer legfrissebb elemzése szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon.
A magyarok nagy többsége tisztában van vele, hogy a kondenzációs kazánnal olcsóbban fűthet, és a szén-monoxid-mérgezés esélyét is jelentősen csökkentheti. A beépítéshez szükséges extra átalakításokról azonban már jóval kevesebben tudnak, s habár szívesen ruháznának be az olcsóbb fűtést biztosító készülékbe, önerőből ezt kevesen tehetik meg.
A megkérdezettek kétharmada hallott már a szeptember 1-jén életbe lépett kazáncsere rendeletről, amely szerint jövő év júliusa az utolsó határidő, ameddig még a lakossági felhasználók hagyományos kéményes vagy turbós készülékre cserélhetik meglévő gázkazánjukat. Jelenlegi állás szerint 2016. július 1-jétől kizárólag kondenzációs kazánra adnak majd ki használatbavételi engedélyt, melynek beépítéssel együtti költsége a fél millió forintot is elérheti - derült ki a Szerelvénybolt Kft. felméréséből, melyet a szeptember 17-én hosszabb türelmi időt kijelölő kazáncsere rendelet kapcsán készítettek.
- magyarázta Patonai Roland, a kft. tulajdonosa. Bár a felmérésben részt vevők 94 százaléka hajlandó lenne egy drágább készüléket venni, ha azzal hosszú távon csökkenteni tudná fűtési költségeit, mégis csupán egyharmaduk mondta azt, hogy képes lenne ezt önerejéből kifizetni. Több mint 60 százalékuk csak támogatás igénybevétele mellett váltana egy drágább kazánra. Jövő júliustól viszont már nekik sem lesz más választásuk.
Bélelt kémény, savazott csatorna
Jelenleg Magyarországon az 5 százalékot sem éri el a kondenzációs gázkazánok aránya, míg Hollandiában szinte már csak kondenzációs készülékek üzemelnek. A felmérésben részt vevők közül a gázkazánnal fűtők 84 százaléka válaszolta azt, hogy még mindig hagyományos kéményes vagy turbós gázkészüléket használ - kb. 2 millió ilyen berendezés üzemel hazánkban -, nekik az elkövetkező szezon az utolsó lehetőségük, hogy komolyabb átalakítások nélkül lecserélhessék meglévő meghibásodott készüléküket. Ráadásul a megkérdezettek körében a hagyományos vagy turbós készüléket használók több mint fele 10 évnél régebbi kazánnal fűt, melyek esetében már jelentős a meghibásodás kockázata is.
A válaszadók fele, nincs tisztában azzal, hogy a kondenzációs készülék beépítése a kazán árán kívül további költségekkel jár, mivel a kémény átalakítására is szükség van.
- magyarázta a tulajdonos.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kire nem vonatkozik a rendelet?
A rendelet alól kivételt képeznek a 400 kW feletti teljesítményű, hőközponti fűtéssel rendelkező társasházi lakásokban található központi kazánok.
- tette hozzá Patonai Roland. Várhatóan az EU 2018-ra tervezett, károsanyag-kibocsátást szabályzó rendelete viszont már érinteni fogja a 400 kW feletti teljesítményű berendezéseket is.








