Jelentősen átalakul a kertészeti és erdészeti gépek piaca. A a bonyolult belső égésű motoros eszközöket egyre inkább felváltják a könnyen kezelhető alternatívák.
Itt az újabb budapesti lomtalanítás dátum: ez a kerület készülhet, júliusban viszik a lomot mind a 12 körzetben
A XIV. kerületben, vagyis Zugló területén júliusban lesz a lomkikészítési időszak. A 12 körzetre különböző dátumok vonatkoznak! Fontos, hogy a lakosok csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készíthetik ki a lomokat. Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé - közölte a MOHU.
Már lezajlott a lomtalanítás az I., az V., a VIII., a XIII., a XXII. kerületben, Csepelen, Kispesten, vagyis a XIX. kerületben és Soroksáron, a XXIII. kerületben, valamint Kőbányán (X.) is. Újbuda (XI.) lomtalanítása pedig éppen most zárul. Az is tudható, hogy a XV. kerületeben június 15-től 29-ig viszik el a lomokat, a XVI. kerületben pedig csak augusztusban lesz a lomtalanítás. A legfrissebb közlésből az derült ki: a XIV. kerületben, Zuglóban július 2-től 17-ig viszik el a lomokat. Mutatjuk, hogy melyik körzetben mikor lesz pontosan a lomtalanítás.
A többi kerületre vonatkozó dátum még nem ismert. Minden eddig ismert dátumot ebben a cikkben gyűjtöttünk össze, amelyet mindig frissítünk, ha újabb dátum derül ki. Ha ebben a cikkben nem találtad meg a saját kerületed, nézd meg a fenti linken, hátha már azóta a MOHU azt is közzétette!
Zugló lomtalanítás Budapest 14. kerület, 2025
- július 2-17.
A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a 14. kerületben július 2. és 17. között lesz lomtalanítás. Zugló területén összesen 12 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:
-
1. körzet: július 2., szerda
-
2. körzet: július 3., csütörtök
-
3. körzet: július 6., vasárnap
-
4. körzet: július 7., hétfő
-
5. körzet: július 8., kedd
-
6. körzet: július 9., szerda
-
7. körzet: július 10., csütörtök
-
8. körzet: július 13., vasárnap
-
9. körzet: július 14., hétfő
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
10. körzet: július 15., kedd
-
11. körzet: július 16., szerda
-
12. körzet: július 17., csütörtök
Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Kihelyezhető:
- háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
- bútor
- matrac
- szőnyeg, bőrönd
- nagyméretű sportszer (pl. síléc)
- használati tárgy pl.: gyermekfürdető
Nem helyezhető ki:
- a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
- szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
- építési és bontási törmelék (pl. csempe)
- sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
- síküveg, zöldhulladék, textil
- ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
- elektromos és elektronikai hulladék
Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!
Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.
Jön az új lomtalanítási rendszer
Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.
A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







