A 41 éves amerikai sílegenda, Lindsey Vonn komoly térdsérülése ellenére is rajthoz állhat vasárnap a milánói-cortinai téli olimpia női lesiklószámában.
Az előrejelzések alapján augusztus 27., vasárnap az év legmelegebb napja lehet Magyarországon, ezért a pénteken elrendelt hőségriasztás miatt, a résztvevők egészségének védelme érdekében a budapesti atlétikai világbajnokság szervezői az eredetileg 10 kilométeres amatőr verseny távját jelentősen lerövidítették.
A rajt helyszíne és időpontja nem változott, az indulók a vb hivatalos maratoni útvonalának pesti szakaszán futnak majd, a fordító az Andrássy út végén, az Erzsébet téri szurkolói zóna előtt lesz.
Minden futót tájékoztatnak a különleges körülményekről, a kockázatról és arról is, hogy mit tehetnek a hőterhelés veszélyeinek csökkentése érdekében. Vizet nemcsak a futóknak, hanem a közönségnek is osztanak, akárcsak a Nemzeti Atlétikai Központban és a stadionparkban - tájékoztattak a szervezők.
A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét, hogy még az így körülbelül 6 kilométer is nagyon megterhelő lehet, így kérik, hogy csak azok álljanak rajthoz, akiknek a szervezete hozzászokott a futáshoz meleg időben.
A Budapest 10k Hősök futása futóverseny az atlétikai világbajnokság hivatalos férfi maraton versenye után, vasárnap 11 órakor kezdődik a Hősök terén.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







