Fernando Alonso a kezében és lábában jelentkező zsibbadás miatt kényszerült feladni a futamot, Lance Stroll pedig akkumulátorhiba miatt esett ki Kínában.
Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának - erről ma döntött a többi tizenegy sportlegenda.
A Nemzet Sportolói exkluzív társaságában a tornász Keleti Ágnes január 2-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt. Most azért van szükség új tagra, mert Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok január másodikán, 103 évesen elhunyt.
Dömölky Lídia még 1964-ben, Tokióban lett olimpiai bajnok a női tőrcsapat tagjaként úgy, hogy az utolsó tust ő vitte be az ellenfélnek. Az aktív sportolástól 1970-ben vonult vissza, a KSI vívószakosztályának edzője lett, 1978-ban a Testnevelési Főiskolán vívó szakedzői oklevelet szerzett. 1976-tól újságíróként, a Képes Sport munkatársaként is dolgozott, később a Honvéd Sportiskola, majd a Harvard Egyetem vívóedzője volt. Társszerzője volt a kiváló művészi torna szakvezető, Berczik Sára három könyvének (A nő harmóniája, 1988, A gyermek harmóniája, 1990, Mozgásfejlesztő és tartásjavító gimnasztika, 1992). Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB).
A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben. A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András (öttusa), Faragó Tamás (vízilabda), Jónyer István (asztalitenisz), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (asztalitenisz), Kamuti Jenő (vívás), Magyar Zoltán (torna), Portisch Lajos (sakk), Sági Györgyné Rejtő Ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás), Vaskuti István (kajak-kenu) és Wladár Sándor (úszás).
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







