Zé Roberto őszintén beszélt a videojáték-függőségről és a 2002-es vb-keretből való kimaradás fájdalmáról is.
A trófea mellett minden eddiginél magasabb pénzdíjra is hajt a Paris Saint-Germain és az Internazionale ma (szombat) este a labdarúgó Bajnokok Ligája müncheni döntőjében.
A francia és az olasz elitcsapat már eddig is több mint 135 millió eurót keresett a BL-szezonban: a 18,62 milliós rajtpénz után az alapszakaszban külön bónuszt kaptak a megszerzett pontokért, majd a kieséses szakaszban további 57 millió folyt be a klubok kasszájába. A finálé győztese további 10,5 millióval gazdagodik, ebből négymillió hivatalosan a szuperkupa-bónusz, amely az Európa-ligát megnyerő Tottenham Hotspur elleni csúcstalálkozóért jár.
Mindehhez járulnak még egyéb juttatások, köztük a tévés jogdíjakért járó összegek. Így a bajnok összességében csaknem 150 milliós pénzdíjat tehet zsebre, az eddigi rekordot tavaly óta a Real Madrid tartotta 138,8 millióval. A BL-ben részt vevő 36 egyesület összesen 2,467 milliárd eurót kasszíroz, tavaly ez a szám még "csak" 2,002 milliárd volt.
A PSG eddig egyszer, 2020-ban játszott finálét a BL-ben, azt elbukta a Bayern Münchennel szemben, míg az Inter 2010-ben volt utoljára BL-győztes, azt megelőzően a jogelőd versenysorozatot 1964-ben és 1965-ben nyerte meg. Két éve szintén finalista volt és nagy csatában maradt alul a Manchester Cityvel szemben.
A finálé 21 órakor kezdődik az Allianz Arénában, a játékvezető pedig a romániai Kovács István lesz.
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
Ennyi volt, menesztették a kínlódó NB1-es klub sportigazgatóját: vajon megmenekülnek a szezon végén?
A távozó szakember sajnálatát fejezte ki a sikertelen időszak miatt, de hangsúlyozta, hisz abban, hogy a keretben több potenciál rejlik annál, mint amit a jelenlegi...
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







