Christian Horner a dublini Európai Autószalonon szólalt meg először nyilvánosan azóta, hogy távozott a Red Bulltól.
Szingapúrban szerdán a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenye következett a vizes világbajnokság programjában – a magyar színeket két fiatal versenyző, Mihályvári-Farkas Viktória és Juhász Janka képviselte. A 21 éves Európa-bajnok Mihályvári végül a 13. helyen ért célba, míg Juhász a 31. pozícióban zárt a 68 fős mezőnyben.
A szervezők eredetileg heves viharra számítottak, de a Sentosa-szigetnél verőfényes napsütés és perzselő hőség fogadta a mezőnyt. A körülmények kifejezetten extrémnek számítottak: a víz meleg volt, a hullámok erősek, és a versenyzők közül többen is komoly fizikai holtpontokon mentek keresztül a táv során.
A Fradi kiválósága, Mihályvári-Farkas erősen kezdett, az első kör végén még a második helyen tempózott. Aztán fokozatosan elkezdett leszakadni az élmezőnytől, és a harmadik körre már másfél perces hátrányban úszott a legjobbakhoz képest. A futamot végül az ausztrál Moesha Johnson nyerte, aki a párizsi olimpián ezüstérmet szerzett ebben a számban.
Mihályvári-Farkas őszintén beszélt a verseny utáni értékelésében azokról a fizikai és mentális hullámvölgyekről, amiket át kellett vészelnie:
"A forma, amivel érkeztünk, egészen mást mutatott, mint ami most itt kijött. (...) A második kört élveztem, de az ötödikben olyan holtpontom lett, hogy teljesen leszakadtam, egyedül küszködtem a hullámokkal."
Az úszónő elárulta, egy pillanatra még az is felmerült benne, hogy feladja a versenyt, de végül egy amerikai rivális érkezése segítette vissza a küzdelembe. A hajrában újra sikerült erőre kapnia, és – ahogy fogalmazott – megnyerte saját belső csatáit.
KATT! Friss hírek, élő eredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
Bár a 13. hely papíron távol áll az éremszerzéstől, Mihályvári számára a verseny komoly mentális próbatétel is volt. Szerinte:
„Nem szabad feladni, bármikor bármi történhet, nem szabad elkeseredni. Voltak jó döntéseim a verseny alatt, ezt mindenképpen szeretném továbbvinni.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fiatal úszónő a nyíltvízi szakágban idén robbant be igazán, hiszen májusban Európa-bajnoki címet szerzett, első világversenyén. A szingapúri eredmény ellenére bízik benne, hogy a világbajnokság további számaiban jobban kijön az a munka, amit a felkészülés során elvégzett.
Eredmények: nyíltvízi úszás, női 10 km, világbajnok:
1.Moesha Johnson (Ausztrália) 2:07:51.3 óra 2. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 2:07:55.7 3. Lisa Pou (Monaco) 2:07:57.5 ...13. MIHÁLYVÁRI-FARKAS VIKTÓRIA 2:11:34.3 ...31. JUHÁSZ JANKA 2:20:44.2
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Irtózatos botrány az NFL-ben: nyakig benne van az Epstein-ügyben egy csapattulajdonos, most mi lesz?
Steve Tischnek, a New York Giants amerikaifutball-csapat társtulajdonosának a neve számos, az Igazságügyi Minisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott iratban szerepel.
Ellenfelet kapott a Fradi az Európa-ligában: ismerős csapattal mérkőznek Dibuszék a következő körért
A Ferencváros a 12. helyen zárta az Európa-liga alapszakaszát, így a rájátszásban a bolgár Ludogorec ellen folytatja szereplését.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







