2 °C Budapest
Kórházi ágyak

Szinte a halálból jött vissza a legendás sportriporter: betegségéről vallott a szurkolók egykori kedvence

2025. július 26. 14:05

Kopeczky Lajos elmondta, hogy bár a rendszeres sportot persze abbahagyta, három "visszatérés" után annak is örül, hogy életben van, és megünnepelhette kilencvenedik születésnapját.

Háromszor is a klinikai halálból hozták vissza Kopeczky Lajost, aki a napokban ünnepelte a kilencvenedik születésnapját. A Magyar Televízióban ötven éven át sportriporterként dolgozó "Lajos bácsi" a Blikknek mesélt arról, hogy bár a betegsége után sok minden "leromlott" nála fizikailag, hálás annak, hogy él.

Kopeczky Lajos elmondta, hogy leginkább felesége segítette a gyógyulásban, és komolyabba panaszra azért nincs oka, persze a rendszeres sportról le kellett mondania.

A gondolkodásom kicsit lelassult, néha nehezen jutnak eszembe nevek vagy események, a beszédem sem olyan pergő, mint volt, de nem panaszkodom, mert élek. Úgy látszik, a Jóistennek még tervei vannak velem. Igen komoly betegségből gyógyultam fel, gyomorpanaszokkal és hasnyálmirigy-gyulladással kerültem kórházba tavaly ősszel, és csaknem húsz kilóval lettem könnyebb. Háromszor jöttem vissza a klinikai halálból, de megúsztam. Hálával tartozom mindenkinek, aki segített életben maradni, és feleségemnek, aki mindent megtesz az egészségemért

- fogalmazott Kopeczky Lajos.

KATT! Friss hírek, élő eredmények a Sportonlineon!

Amikor a múltról mesélt, megemlítette, hogy bár bevallottan a Fradiért dobogott a szíve, még az újpesti szurkolók is kedvelték, amiért mindig pártatlan maradt a munkája során.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Büszke vagyok rá, hogy a közvetítéseimben sosem voltam elfogult a Fradi iránt, csak odahaza, szeretteim körében. Annyira nem voltam elfogult, hogy azt még az Újpest-szurkolók is elismerték. Egyszer, amikor a Megyeri úton baktattam a meccsre, messziről üdvözöltek és skandálták: Lajos bácsi, gyere közénk! Pedig annyira zöld a szívem, hogy még a házam teteje is zöld színű… A Ferencvárosban nőttem fel, természetes volt, hogy mindig a Fradinak drukkoltam

- mondta a legendás sportriporter.

Kopeczky Lajos a rendszerváltás hajnalán azzal (is) szerzett komoly megbecsültséget a szurkolók között, hogy elsőként mutatta meg belülről a hírhedt Fradi-keménymag balhésabb tagjait. Erről itt egy videó:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?