Az elnök kiemelte, hogy az ukrán küldöttség kétoldalú találkozókat is tart az amerikai féllel.
A nemesfémek piacán folytatódik a pénteken megkezdődött árzuhanás: az arany és az ezüst jegyzése hétfőn is jelentősen csökkent. A befektetők által menedékeszközként számon tartott fémek árfolyamát elsősorban az új amerikai jegybankelnök személyével kapcsolatos piaci várakozások alakítják.
A nemzetközi piacokon az azonnali szállításra vonatkozó aranyár hétfőn mintegy 6 százalékkal esett, unciánként 4538 dollárig. Ez a gyengülés a pénteki, közel 10 százalékos árzuhanást követte, amikor a jegyzés a korábbi történelmi csúcsról fordult lefelé - számolt be a Telex.
Hasonló tendencia látható az ezüst piacán is. A fehér nemesfém jegyzése a pénteki, 30 százalékos áresés után – amely 1980 márciusa óta a legdrasztikusabb egynapos zuhanás volt – hétfőn az amerikai piacnyitás előtt további 12 százalékkal gyengült, így az unciánkénti ár alig haladta meg a 74 dollárt.
Az árfolyamok meredek csökkenésének hátterében Donald Trump bejelentése áll, miszerint Kevin Warsh-t nevezi ki az amerikai jegybank élére. Az új Fed-elnök májusban veszi át Jerome Powell pozícióját.
A pénzpiacok összességében kedvezően fogadták a személyi döntést. A befektetők monetáris lazításra számítanak Warsh irányítása alatt, ami javíthatja a vállalati szektor jövedelmezőségét. Emellett a piaci szereplők olyan független szakembernek tartják az új elnököt, aki várakozásaik szerint nem a politikai elvárásoknak próbál majd megfelelni.
A Warsh kinevezéséhez fűzött optimista várakozások csökkentették a biztonságos befektetési eszközök iránti keresletet. További nyomást gyakorol a nemesfémek árfolyamára a dollár erősödése is, amely szintén az elnöki bejelentés hatására következett be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Bloomberg által idézett piacelemzők szerint a kínai befektetők spekulatív tevékenysége jelentős szerepet játszott mind a korábbi rendkívüli áremelkedésben, mind a mostani korrekcióban. A szakértők úgy látják, nagymértékben az ázsiai ország keresletétől függ, hogy hol és mikor áll meg a pénteken elkezdődött negatív árfolyammozgás.
Az elmúlt napok jelentős árcsökkenése ellenére a nemesfémek éves teljesítménye továbbra is pozitív. Az ezüst árfolyama 16 százalékkal haladja meg az év eleji szintet, míg az arany 8 százalékos pluszban áll januárhoz képest. Mindkét nemesfém rekordévet zárt 2024-ben: az arany 65, az ezüst pedig 145 százalékos áremelkedést ért el.
A piaci elemzők véleménye szerint a mostani, a vártnál gyorsabb korrekció nem ad okot aggodalomra az aranybefektetők számára. A szakértők többsége az év hátralévő részében fokozatos áremelkedést valószínűsít, amelyet a jegybanki aranyvásárlások folytatódása és a geopolitikai feszültségek tartós fennmaradása támogathat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







