Hat európai élvonalbeli bajnokság kínál egy-egy péntek esti mérkőzést, a DVSC–MTK-tól az angliai Midlands-derbiig.
A német kapus szándékosan hátráltatja más játékosok hivatalos regisztrációját, ezzel pedig alaposan felhúzta a vezetőséget.
Fegyelmi eljárást indít az FC Barcelona vezetősége a klubot már egy évtizede szolgáló német kapus, Marc-André ter Stegen ellen, miután a kapus a klub szerint súlyos vétséget követett el. A sajtó egybehangzóan állítja, hogy ez a veterán hálóőr barcelonai karrierjének végét is jelenti.
Az ügy előzménye az, hogy ter Stegen szándékosan nem engedte elküldeni a róla szóló orvosi jelentést, ez pedig azt jelentette, hogy a csapat nem tudta hivatalosan regisztrálni másik, fiatal kapusát.
KATT! Friss hírek, élő eredmények a Sportonlineon!
Ter Stegen a sajtóhírek szerint alaposan berágott az újabb posztrivális szerződtetése miatt, és jogi lépéseket fontolgat a csapat ellen, elmaradt fizetésre hivatkozva - ennek végösszege több tízmillió euró lenne a kapus szerint.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A német kapus 2014-ben igazolt a katalánokhoz, ez idő óta 291 mérkőzésen állt a lécek közé. Többször nyert bajnoki címet, spanyol kupát és még BL-t is a csapattal, az utóbbi időben viszont egyre inkább kiszorult, és sérülések is hátráltatták. A PSG máris jelezte, hogyha a kapus barcelonai évei most érnének véget, őket érdekelné a leigazolása.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







