5 °C Budapest
Gyönyörű korcsolya a jégpályán egy fiatal lány lábán.

Eszement pénzbe kerül ez az olimpikonoknak: négy percig hordják, milliókat ér, mi lehet ez?

2026. február 22. 13:25

A milánói téli olimpia műkorcsolya-versenyein nemcsak a sportolók tehetsége, hanem egyedi, kézzel készített jelmezeik is a figyelem középpontjába kerültek. Ezek az öltözékek akár 9000 dollárba is kerülhetnek, miközben mindössze négy percig láthatók a jégen. A költségeket ráadásul szinte minden esetben maguk a versenyzők állják - jelentette a Front Office Sports.

Az amerikai jégtáncos, Madison Chock a szabadtáncához például egy vörös, matadórköpenyt idéző jelmezt viselt, amelynek már a harmadik változatát láthatta a közönség. Az első verziót a montreali Mathieu Caron műhelyében készítették, mintegy 135 órányi munkával.

A folyamat a tervezéstől a próbákon és az airbrush-festésen át egészen a kristályok egyenkénti felhelyezéséig tartott. A korábbi olimpikon, Mariah Bell szerint pályafutása során ruhánként 2000 és 6000 dollár közötti összegeket költött. Egy szezonban legalább két jelmezre van szükség: egyre a rövidprogramhoz, egyre pedig a kűrhöz.

A jelmez ugyanis nem csupán esztétikai kérdés. A programkomponens-pontszám az összképet is értékeli, így a megjelenés közvetlenül befolyásolhatja az eredményt. Caron, akinek 16 fős stúdiója ebben a ciklusban nyolc ország 23 olimpikonjának készített jelmezt, óradíjat számol fel, mivel minden darab más szintű összetettséget igényel. Egy-egy bonyolultabb ruha – mint a 17 éves japán Nakai Ami kézzel festett, csíkos jelmeze – körülbelül 90 órányi munkát jelent. A költségek 60-65 százalékát a munkaerő teszi ki, a fennmaradó rész pedig az anyagokra és a strasszkövekre megy el.

A téli olimpia érdekességei, eredmények és hírek a Sportonlineon; KATTINTS!

Az atlantai Brad Griffies, akit a korcsolyázók világában "kristálykirálynak" neveznek, egyedül dolgozik: maga rajzol, varr, és egyenként helyezi fel a kristályokat. Egyedi munkái 1500 dollártól indulnak, de a Swarovski kövek – amelyek az iparági mércét jelentik – már önmagukban több száz dollárt emészthetnek fel. Griffies három héttel az olimpia előtt kapott megkeresést a mexikói Donovan Carrillótól, akinek sürgősen jelmezre volt szüksége a rövidprogramjához.

Amikor lehetőséged van valakit az olimpián öltöztetni, megpróbálsz hegyeket mozgatni

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– mondta Carrillo.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a műkorcsolya nem tartozik a legjobban fizető sportágak közé. Az olimpiai aranyérmesek az Egyesült Államokban mindössze 37 500 dollárt kapnak; Chock és partnere, Evan Bates az ezüstérmükért 22 500 dollárt vihettek haza. Néhány élsportoló részleges támogatást kap a nemzeti szövetségétől, és elvétve a divatvilág is szerepet vállal. A kanadai Deanna Stellato-Dudek jelmezét például az Oscar de la Renta divatház tervezte és finanszírozta. Az ilyen külső támogatás azonban egyre ritkább. A kilencvenes és kétezres években még gyakoribb volt, hogy magánszemélyek szponzorálták a versenyzők ruháit és felkészülését. A különböző országok olimpiai jutalmairól korábban írtunk a Pénzcentrumon, olvasd itt újra:

A houstoni Pat Pearsall tervező, aki több mint harminc éve készít jelmezeket, éveken át támogatta a 2018-as olimpikon Mirai Nagasut. Ő volt az első amerikai nő, aki tripla Axelt ugrott az ötkarikás játékokon. Az ehhez a programhoz készült jelmez tervezésekor különös figyelmet fordítottak a ruha súlyára. A teljes kristálymintázat egy részét szándékosan eltávolították, hogy az öltözék elég könnyű maradjon az ugráshoz. Pearsall árai 1200 és 5000 dollár között mozognak, az alapárat pedig évek óta nem emelte.

Az élvonaltól távolabb a családok leleményességére van szükség: kölcsönzött ruhák, használtruha-cserék és otthon varrt jelmezek jellemzik a fiatalabb korosztályt. A piac azonban reagál az igényekre. Caron műhelye elindította az Iconic Skate nevű online platformot, ahol félegyedi megoldások érhetők el alacsonyabb áron, Pearsall pedig alapszintű konfekciókollekciót fejleszt fiatal versenyzőknek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem