Robert Kraft, a New England Patriots tulajdonosa – korábbi vezetőedzőjéhez, Bill Belichickhez hasonlóan – nem került be a Pro Football Hall of Fame idei évfolyamába.
Graeme Dott, korábbi sznúkervilágbajnok ellen gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos vádak miatt indul bírósági eljárás - írta meg a The Guardian.
A 48 éves sportolót két vádpontban vádolják általános iskolás korú gyermekekkel szemben elkövetett visszaélésekkel. A vádak szerint az esetek 1993 és 1996 között egy lányt, valamint 2006 és 2010 között egy fiút érintettek, mindkét esetben Glasgow környékén. A glasgow-i felsőbíróságon csütörtökön tartott virtuális meghallgatáson elhangzott, hogy a tárgyaláson jelen nem lévő Dott tagadja a vádakat.
Védőügyvédje, Euan Dow kijelentette: "Védencünk nem vallja magát bűnösnek a vádiratban szereplő két vádpontban. A vádlott álláspontja szerint a vádak kitaláltak, és egyikben sincs semmi igazság."
A tárgyalás időpontját 2026. augusztus 17-re tűzték ki ugyanezen bíróságon, a sportoló óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Dott 2006-ban nyerte meg a sznúkervilágbajnokságot, emellett 2004-ben és 2010-ben döntős volt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







