Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
Sergio Busquets, a spanyol válogatott és a Barcelona korábbi csapatkapitánya bejelentette, hogy az idei MLS-szezon végén, decemberben visszavonul a profi labdarúgástól - tudósított a BBC Sport.
A 38 éves középpályás 18 éves barcelonai pályafutása során 32 jelentős trófeát nyert, köztük kilenc La Liga-címet és három Bajnokok Ligáját. Spanyolország színeiben 143 alkalommal lépett pályára, és tagja volt a 2010-es világbajnok, valamint a 2012-es Európa-bajnok válogatottnak.
Busquets 2023-ban csatlakozott az Inter Miamihoz, ahol korábbi Barcelona-csapattársaival, Lionel Messivel, Jordi Albával és Luis Suárezzel játszhatott együtt.
"Úgy érzem, eljött az idő, hogy búcsút mondjak profi labdarúgó pályafutásomnak. Közel 20 éven át élvezhettem ezt a hihetetlen történetet, amiről mindig is álmodtam" - mondta Busquets a közösségi médiában közzétett videóban. "Boldogan, büszkén, elégedetten és mindenekelőtt hálásan vonulok vissza. Köszönök mindent, hamarosan találkozunk."
KATTINTS a friss sporteredményekért, hírekért a Sportonlinera, a Pénzcentrum sportoldalára!
A középpályás 2005-ben, 17 évesen csatlakozott a Barcelona akadémiájához, majd a B-csapatban játszott, mielőtt 2008-ban Pep Guardiola irányítása alatt bemutatkozott a felnőtt csapatban egy Racing Santander elleni bajnoki mérkőzésen. Összesen 722 mérkőzésen lépett pályára a katalán klubban, ami a harmadik legtöbb a klub történetében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Busquets 2009-ben mutatkozott be a spanyol válogatottban, és 2022 decemberében vonult vissza a nemzeti csapattól, a harmadik legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosként.
Az Inter Miami szerdán egy New York City FC elleni 4-0-s győzelemmel biztosította helyét az MLS rájátszásában. A 18 csapatos playoff október 22-én kezdődik, és december 6-án, az MLS-kupa döntőjével zárul.
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







