Az Országos Mentőszolgálat egy különleges esetről számolt be közösségi oldalán, amely egy kisgyermek balesetével végződött.
A két magyar hegymászó pár nap múlva megkísérli a 8167 méter magas csúcs meghódítását, Nagy Mártonnak ezt orvosi konzultáció után egedélyezték.
Nagy Mártonnal tért vissza az alaptáborba Klein Dávid a Dhalulagiri.expedíció keretében, mindössze napokkal azután, hogy előbbinek súlyos egészségügyi problémái voltak, és egy vesekő távozása miatt egy éjszakát kórházban is kellett töltenie. A hegymászók arról számoltak be, hogy az alaptáborba helikopterrel mentek vissza.
Igaz, pár napot még várni kell arra, hogy valóban megkezdhessék a csúcstámadást, ugyanis erre megfelelő időjárás egyelőre csak október 12-13-án érkezik. Klein Dávid és Nagy Márton azt mondták, hogy az orvosokkal való beszélgetés engedélyezte a hegy meghódítását. Magáról az expedícióról korábban itt írtunk:
Számomra ez az expedíció sokkal inkább arról szól, hogy Marcival kettesben átélünk valami nagyszerűt, mintsem arról, hogy még egy nyolcezres csúcsát elérjem. Biztos, hogy összeszorított foggal nekimentem volna Marci nélkül is. De még egy esetleges csúcssiker se kárpótolt volna azért az élményért, amit most megkapok: hogy együtt építettük fel ezt a Kalandot és most együtt fogjuk végigküzdeni az utolsó napokat is – bármit is hozzanak. Marcival egyetlen dolgot ígértettem meg, amikor meghozta döntését: egy darabban jön le a hegyről
- fogalmazott Klein Dávid a közzétett nyilatkozatában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A két hegymászó tehát most készül a csúcstámadásra: céljuk továbbra is az, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a 8167 méter magasan fekvő csúcsot. A nepáli hegy a hetedik legmagasabbnak számít a világon.
Irtózatos botrány az NFL-ben: nyakig benne van az Epstein-ügyben egy csapattulajdonos, most mi lesz?
Steve Tischnek, a New York Giants amerikaifutball-csapat társtulajdonosának a neve számos, az Igazságügyi Minisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott iratban szerepel.
Ellenfelet kapott a Fradi az Európa-ligában: ismerős csapattal mérkőznek Dibuszék a következő körért
A Ferencváros a 12. helyen zárta az Európa-liga alapszakaszát, így a rájátszásban a bolgár Ludogorec ellen folytatja szereplését.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







