Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
Nem lehetnek ott a Makkabi Tel-Aviv szurkolói az Aston Villa elleni november 6-i idegenbeli találkozón a labdarúgó Európa-ligában.
A birminghami klub azt közölte, hogy nem lesznek vendég szimpatizánsok a mérkőzésen, miután a rendőrség jelezte, hogy tüntetésekre lehetne számítani.
A döntés azt követően született meg, hogy az izraeli válogatott világbajnoki-selejtezőin Norvégiában és Olaszországban is tiltakozásra és utcai harcokra került sor, a rendőrség könnygázt vetett be a palesztinbarát demonstrálók ellen Oslóban, illetve Udinében is.
Az 1982-ben BEK-győztes angol gárda jelenleg két győzelemmel áll, csütörtökön a holland Go Ahead Eagles ellen idegenben lép pályára. A Makkabi mérlege egy-egy döntetlen és vereség két kör után, az izraeliek jövő héten a dán Midtjylland együttesét fogadják Bácskatopolyán, a TSC stadionjában.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, sporthírekért a Pénzcentrum sportoldalára!
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







