Súlyos testi sértés vádjával néz szembe Gavin McKenna, a Penn State egyetem 18 éves csatára, akit sokan a 2026-os NHL-draft első választottjaként tartanak számon.
Ezek már az utolsó pillanatok: holnap lép színpadra a magyar dartsos a vébén, 17 év után ő az első
Tizenhét év szünet után ismét lesz magyar résztvevője a PDC darts-világbajnokságnak. Kovács Patrik csütörtökön kezdi meg szereplését a londoni Alexandra Palace-ban rendezett tornán, így 2008 óta először képviselheti hazánkat magyar versenyző a sportág legrangosabb eseményén.
A huszonkilenc éves dartsozó felkészülésében központi szerepet kapott a mentális tréning. Kovács nemcsak a hagyományos, dartstábla előtti gyakorlással készült a világbajnokságra, hanem úszással és gyaloglással is fejlesztette állóképességét és koncentrációs képességét.
Saját beszámolója szerint módszeresen dolgozott figyelme összpontosításán: egyes alkalmak során igyekezett teljesen kizárni a környezeti hatásokat, máskor tudatosan rendezte gondolatait. Célja az volt, hogy a mérkőzéseken tartósan kiegyensúlyozott, színvonalas játékra legyen képes.
A Darts Event tájékoztatása szerint a magyar versenyző technikai felkészülésének központi eleme volt, hogy naponta több órát töltött gyakorlással a dartstábla előtt. Ügyelt arra is, hogy a fizikai megterhelés ne menjen a szellemi frissesség rovására. A tornát megelőző időszakban táplálkozását is szigorú rend szerint alakította: kerülte a szervezet túlterhelését, ugyanakkor gondoskodott a megfelelő energiatartalékok fenntartásáról.
A világbajnokságra mindössze egyetlen nyílkészlettel érkezett, amelyet már hosszabb ideje használ. Meggyőződése szerint a jól ismert eszköz megnyugtatóan hat rá, és kiszámíthatóságot biztosít számára. Úgy véli, hogy a korszerű technológiai megoldások segítenek kezelni az esetleg felmerülő nehézségeket is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A magyar játékos első mérkőzésén az angol Callan Rydz lesz az ellenfele. A továbbjutó a legjobb hatvannégy között Daryl Gurney vár, aki tegnap megnyerte saját mérkőzését az első körben.
Magyar versenyző legutóbb 2008-ban szerepelt a PDC-világbajnokságon: akkor Bezzeg Nándor jutott ki a tornára, ám már az első fordulóban búcsúzott, miután vereséget szenvedett a holland Vincent van der Voort ellen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







