A 2028-as Los Angeles-i olimpia labdarúgótornája a megszokottnál korábban, már négy nappal a nyitóünnepség előtt elkezdődik.
Hatvannyolc éves korában elhunyt Medgyes Tamás vívóedző, aki évtizedeken át nevelte a magyar tőrözőket, és pályafutása során Ázsiában is maradandót alkotott. A szakember két hónapos betegség után hunyt el Magyarországon - írta meg a vívószövetség.
Medgyes Tamás személyében a magyar vívósport kiemelkedő alakját veszítette el. A tőrvívó szakember többek között jellegzetes humoráról volt ismert. Gyakran mutatkozott be így: "Medgyes Tamás vagyok, d. gy-vel, mint 'de gyönyörű'". A vívóközösség tagjai edzői munkássága mellett kivételes személyiségét is nagyra becsülték.
Szakmai pályafutása szorosan összefonódott a hazai vívósport fejlődésével. A Csepeltől a József Nádor térig terjedő helyszínek jelentették számára a második otthont magyarországi munkája során. Edzőként számos tehetséges sportolót indított el a sikerek felé vezető úton: nevelőedzőként dolgozott többek között Szabados Gábor és testvére, Szabados Kristóf mellett, valamint Nagy András karrierjét is egyengette. Éveken keresztül aktív szerepet vállalt a korosztályos válogatottak felkészítésében is.
Pályafutásának jelentős szakaszát Ázsiában töltötte, ahol több országban is dolgozott edzőként. Távol-keleti karrierjének legmeghatározóbb állomásai Kína és Thaiföld voltak. Thaiföldön egészen betegsége kezdetéig aktív maradt a szakmai munkában. Medgyes Tamás végül itthon hunyt el, mindössze két hónap alatt győzte le a gyilkos kór.
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







