-1 °C Budapest
Labdarúgó a levegőben a labdát rúgva.

Sorsdöntő forduló jön a BL-ben, nagy csapatok hullhatnak ki: győzelmi kényszerben a Barcelona, Napoli, Manchester City

2026. január 28. 06:01

Az utolsó kört rendezik ma a Bajnokok Ligája alapszakaszában, és több sztárcsapatnak egyenesen az életben maradás a tét az este kilenckor kezdődő meccsen. Kieshet a Napoli vagy a Bilbao is, illetve előfordulhat, hogy a Barcára és a PSG-re plusz kör vár a 16 közé kerülésért. És hogy áll a Szoboszlait és Kerkezt foglalkoztató Liverpool? Összegyűjtöttük a lehetséges forgatókönyveket.

A Bajnokok Ligájában ez már a harmadik szezon, amelyben úgynevezett "ligarendszerben" játszanak a csapatok a korábban éveken át hasz nált, megszokott oda-visszavágós csoportmeccsek helyett. Arról, hogy mennyivel jobb ez a rendszer - egyáltalán: jobb-e - még mindig folynak a viták a szakírók és a szurkolók között is, az mindenesetre biztos, hogy a terhelést megnövelte: a csapatoknak a korábbi hat helyett nyolc meccset kell játszaniuk, így fordulhat az elő, hogy még most, január végén is a továbbjutásról megy az esélylatolgatás.

A rendszer úgy működik, hogy a tabellán az első nyolc helyezett csapat automatikusan bejut a nyolcaddöntőbe, ellenfelükre azonban várniuk kell. A 9-24. helyezettek ugyanis hamarosan még játszanak egy plusz kört, ahol egy oda-visszavágó során döntik el, ki mehet még a 16 közé. A 25-36. helyezett csapatoknak peig értelemszerűen nincs tovább: a legrosszabb nyolc csapat kiesik, és a korábbiakkal ellentétben nincs "átjárás" a második legrangosabbnak számító Európa-ligába, erre a szezonra véget ér nekik az európai kupaszereplés.

Bajnokság állása
# CSAPAT
Pontszám
1.
21
18
3.
15
4.
15
14
Góllövőlista
# JÁTÉKOS
Gólok
1.
(Real Madrid)
11
2.
(Bayern München)
7
3.
(Manchester City)
6
4.
(Newcastle United)
6
5.
(Galatasaray)
6
Adatlap létrehozva: 2026.01.26.

A Pénzcentrum most megnézte, kik azok a csapatok, akik akár a 16 közé történő automatikus továbbjutásról is lemaradhatnak, illetve melyik nagycsapat van veszélyben abban a tekintetben is, hogy a plusz kört lejátszhassa a nyolcaddöntőért. Hogy állnak a magyar válogatottak csapatai, ki van nehéz helyzetben? 

>>> Kövesd a BL utolsó fordulóját élőben a Sportonline-on: KATTINTS IDE! <<<

Az élboly: mindent visz az Arsenal, de ki kapja a "ráadást"?

A korábbi, négycsapatos csoportokban többször is előfordult, hogy egy adott klub hibátlan teljesítménnyel, vagyis hat győzelemmel és tizennyolc ponttal jusson tovább a kvartettjéből. Amióta azonban bevezették a ligarendszert a lebonyolításban, egy csapat sem tudta hibátlanul lehozni az alapszakaszt. Az Arsenal most megcsinálhatja, és nem is lesz nehéz dolga: az eddig mindössze egyetlen pontot összeszedő BL-újonc, a Kajrat Almati érkezik Észak-Londonba. Persze előfordulhat, hogy éppen most látjuk majd a ligaszakasz egyik legnagyobb meglepetését, ahogy az is lehetséges, hogy a most 21 pontos, már biztosan első helyen továbbjutó Ágyúsok már erősen tartalékosan állnak ki az utolsó "csoportmeccsre".

Az Arsenal mögött biztonságban van még a Bayern, a Real Madrid és a Liverpool is - a bajoroknak 18, a mardidiaknak és Szoboszlaiéknak 14 pontjuk van, de itt már hátrafelé kell tekintgetni. A mezőny ugyanis sűrű: a Tottenham, PSG, Newcastle és a Chelsea vannak még az első nyolcban, ám többen is 13 ponttal állnak. A top 8-ba szeretné ugyanakkor bekerülni a Barca, Atletico Madrid, Sporting; és nincs még meg a pihenő a Manchester Citynek vagy az előző szezonban döntős Internek sem.

A középmezőny: nagy áldozata lehet az utolsó körnek

De nagy bajban van még az olasz bajnokság címvédője, az Antonio Conte vezette Napoli is, akiknek legalább egy döntetlenre lenne szükségük a Chelsea ellen otthon - de sokkal inkább nyerniük és imádkozniuk is kell - ahhoz, hogy legalább a rájátszás meglegyen. Conte tanítványai most a 25., még éppen kieső helyen állnak a tabellán: nem túlzás azt mondani, hogy arcpirító szégyen lenne a kiesés. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A legutolsó szalmaszálba kapaszkodik a Köbenhavn és a Club Brugge is, bár nekik jóval kevesebb esélyük van bennmaradni. Előbbiek a szintén győzelmi kényszerben futballozó Barcelona otthonába látogatnak, a Brugge pedig a náluk sokkal kisebb gondban lévő Marseille-t fogadja

Nem egyszerű a helyzete a még épp bejutó helyen lévő csapatoknak: a Napolival azonos pontszámmal áll még az Olimpiakosz, a Bilbao és a PSV is. Elképzelhető tehát, hogy mindhárom csapat megússza, ami viszont a Napoli kihullását jelentené.

A hátsó traktus: ki tud szépen búcsúzni?

Pontszám alapján semmiképpen se juthat tovább a fentebb már említett Almati, a Villareal, a Slavia Praha és az Eintracht Frankfurt sem - ebből leginkább a spanyol és a német csapat szereplése a csalódást keltő. Mint fentebb írtuk, az Almati Londonba megy az Arsenalhoz, Frankfurtba pedig a Top 8-ban vitézkedő Tottenham látogat - nehéz lesz tehát szépen búcsúzni. A Slavia a ciprusi Pafosnál zárja az alapszakaszt, míg a Villareal a Leverkusen otthonában játszik - utóbbiaknak szintén nem mindegy az eredmény. 

Annyi egészen biztos, hogy komoly átrendeződéseket is láthatunk a ma esti BL-zárókörben. Érdemes lesz megfigyelni, hogy melyik csapat hullik el a nagy könyöklésben, és ki tud még egy utolsó erőtartalékot kihúzni a hosszú BL-ősz lezárására. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 17:31