Szoboszlaiék Sallaival játszanak, a győztes pedig a PSG-vel vagy a Chelsea-vel játszik a nyolc között.
Ellenfelet kapott a Fradi az EL-ben: lássuk, tudnak-e menni egy újabb kört a nagy menetelésen?
Portugáliába megy a Fradi, ám a párharcot itthon kezdi két hét múlva. Továbbjutás esetén görög vagy spanyol ellenfél következik.
A nyoni sorsoláson eldőlt, hogy a Ferencváros a portugál SC Bragával mérkőzik meg a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. A párharc első felvonását március 12-én rendezik a Groupama Arénában, míg a visszavágóra március 18-án kerül sor Portugáliában. Amennyiben a magyar bajnoknak sikerül kivívnia a továbbjutást, a negyeddöntőben a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis összecsapásának győztese vár majd rá.
A sorsolás eredményeként egy tisztán olasz párosításra is sor kerül a legjobb tizenhat között, a Bologna ugyanis az AS Romával küzd meg a továbbjutásért. Kiemelkedőnek ígérkezik még a Lille és az Aston Villa, valamint a Stuttgart és a Porto találkozója is. Az Európa-liga döntőjét május 20-án, Isztambulban rendezik.
Az Európa-liga nyolcaddöntő párosításai:
- Ferencvárosi TC – SC Braga (portugál)
- Panathinaikosz (görög) – Real Betis (spanyol)
- KRC Genk (belga) – SC Freiburg (német)
- Celta Vigo (spanyol) – Olympique Lyon (francia)
- VfB Stuttgart (német) – FC Porto (portugál)
- Nottingham Forest (angol) – FC Midtjylland (dán)
- Bologna FC (olasz) – AS Roma (olasz)
- Lille OSC (francia) – Aston Villa (angol)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában












