Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
Jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre - közölték a szervezők. A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget.
A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi Szigetre készülnek. Kádár Tamás főszervező akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.
Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést
- mondta el most Kádár Tamás. Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezték meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.

Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







