A fővárosban telepített traffiboxok januárban összesen 437 gyorshajtót rögzítettek négy budapesti kerületben.
Pezsgés és zsizsgés Budafokon: nyárbúcsúztató koccintás pázsit, zene és gourmet reggelik kíséretében
Ha van jól csengő szó manapság a gasztronómiában, a buborékok és a brunch biztosan közéjük tartozik. A korábbi bezárások okozta csiki-csuki után különösen felértékelődött a nyári összejövetelek jelentősége. Az első alkalommal június végén megrendezett Buborék Brunch azonnal megtalálta a maga közönségét: sokan a délutáni zárásig maradtak. Sokan a pázsiton "piknikeztek", mások játszottak, sakkoztak, lazultak, és a Törley Múzeumra is több turnusnyi látogató kíváncsi volt.
A helyszín Dél-Buda, a házigazda a nagy múltú Törley Pezsgőpincészet. Érdemes úgy érkezni, hogy szabadon szállhassanak a poharakban a buborékok – vagy nagyon szépen megköszönni a józan sofőrnek a fuvart, például olyan nem hétköznapi reggelikkel, mint a füstölt libamáj savanyított szilvával és fűszeres szilvakrémmel, bundás kaláccsal. Az elkövető a BBQ szcénában is jól ismert KicsiZso, a budai reggeliző tulajdonosa – és a Buborék Brunch ötletgazdája.
Olyan ízbomba tételekkel is kísérhetjük a pezsgőket, mint a Venison Gusto szarvas bresaolája szarvasgombás bivalymozzarellával és 5 éves, érlelt balzsamecetkrémmel, kovászos bagettben. Aki a brunch-ot klasszikusan képzeli, választhatja az I. kerületi Zërgë vagy a Bartók Béla úti Wömbät angol reggelijét a kötelező elemekkel, mint a szalonna, babsaláta, tökéletes tojás és esetükben a kovászos kenyér.
A pastrami ritka kincs a hazai vendéglátásban. Aki a legendás New York-i marhaszendvicsre vágyna, az V. kerületi brunch-hely, a Mokka Cuka hazai átiratát kóstolhatja, Benedict-tojással kísérve. A szintén belvárosi Gentry Coffee&Brunch két igen cifra étellel is készül, kolbász nélkül márpedig nem brunch a brunch, ezért tőlük a saját töltésű csirkekolbászt ajánljuk popcornkrémmel, marinált hagymával, sós citrommal és kovászos kenyérrel.
Nincs ma már menő brunch avokádó nélkül. A mindig trendi reggelikínálattal váró Szimply és Horizont most is olyan nemzetközi kedvencekkel várnak, mint a fekete színű waffle, amely nem a sütőben felejtett gofrit jelenti, hanem aktív szénnel készülő, látványos ételeket. Avokádó fronton pedig avo bagellel készülnek, igen puccos módon: marinált-dehidratált tojással, rózsaborsos-lime-os pink aiolival és szezonális salátával az avokádókrémen.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha már klasszikusok: ahány ház, annyit bundás kenyér, de vajon hogyan készíti Buda egyik törzshelye, a pasaréti Alessio? Megtudják a Buborék Brunch-olók. A vendégek minden étel mellé egy pohár pezsgőt kapnak, a fogásokhoz illő pezsgőajánlatokkal: a Francois, Törley, Hungária pezsgők mellett lesz champagne is, valamint további pezsgőválaszték a Buborék Bárban.
KicsiZso Reggeliző Kávézó
- Füstölt libamáj savanyított szilvával és fűszeres szilvakrémmel, bundás kaláccsal
- Eggs ekler: égetett tészta tépett ázsiai kacsával, tökéletes tojás, pezsgős hollandimártás
- Sajttorta, bazsalikomos gyümölcs salsa, ropogós grillázs
Mokka Cukka
- Füstölt lazacos-avokádós Eggs Benedict
- Fűszeres pastramis Eggs Benedict
- Pink füstölt kacsamell Eggs Benedict
Gentry Coffee&Brunch
- Marinált zöldségek, paradicsomvíz, rákolaj, köményes ropogós, pisztrángkaviár
- Sajat töltésű csirkekolbász, popcornkrém, marinált hagyma, sós citrom, kovászos kenyér
Szimply / Horizont
- Avo bagel: marinált-dehidratált tojás avokádókrémes bagelen, rózsaborsos-lime-os pink aiolival, szezonális salátával
- Black waffle: fekete belga gofri friss gyümölcsökkel, eper chutney-val, ropogós mogyoróvajjal, magokkal
Zërgë / Wömbät
- Tintahaltintás fekete bagel korianderes rákcevichével
- Angol reggeli: szalonna, babsaláta, tökéletes tojás, kovászos kenyér
Alessio
- Steak English muffinban, tökéletes tojás, hollandi mártás
- Klasszikus bundás kenyér, orosz tejföl, sajt
Venison Gusto
- Pikáns paprikás vízibivalyszalámi, napon szárított paradicsom marmelade kajszibarackkal, szezámolajon pirított dió, római saláta, kovászos bagett
- Szarvas bresaola, szarvasgombás bivalymozzarella, 5 éves, érlelt balzsamecetkrém, kovászos bagett
Az italokért felel:
- Buborék Bár
- Törley Pezsgőmanufaktúra
- Hungária Pezsgő
- One Packet Coffee
- Kappu Specialty Coffee
- Activé FiberShake
- Szentkirályi Ásványvíz
A II. Buborék Brunch 1882 forintos belépőjegyára tartalmazza:
- Egy Törley pezsgőspohár
- Belépőt a Törley Látógatóközpontba
- Vezetett pincesétát (3 időpontban a rendezvény ideje alatt)
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







