Apró betűs részként szerepel, hogy idősebb vendégek is beléphetnek, ha a társaságban legalább egy 39 év alatti személy van.
Ezt az újévi fogadalmat kevesen választják: alapjaiban tudná pedig megváltoztatni az életet
Az egészséggel kapcsolatos újévi fogadalmak sorában idéntől ott a helye a jó alvásnak is.
A leggyakoribb kívánságok, mint a dohányzásról leszokás, vagy a több mozgás mellé érdemes felvenni az elhatározások listájába a jobb alvást is, amelynek eredményeképpen a fizikai, mentális és érzelmi állapotunk megerősítése a következő hónapokban kívánatos. Az újévi alvás fogadalom az alapja lehet olyan tartós életmódbeli változásnak, amellyel erősödhet az immunrendszerünk, ellenállóbbá válik a szervezetünk a betegségeknek, és a fizikai erőnlétünk erősödésével hatékonyabbak leszünk a mindennapi tevékenységeinkben - írja közleményében a Magyar Alvás Szövetség.
Az alvási fogadalmak megtartásának kiinduló pontja önmagunk alvás rutinjának a felülvizsgálata, az alváshigiéniai körülmények javítása, például a hálóhely, a matrac, az ágy felülvizsgálata, és mindenekelőtt az elalvási rutin kialakítása, amelynek lényege az azonos időpontban történő elalvás és ébredés. A napi koffein bevitel csökkentése, vagy például az étkezési szokások, különösképp az esti étkezések mennyiségének és minőségének a változtatása is eredményhez vezethet - írják.
Olyan egyszerű alvást segítő eszközök használata, mint például a füldugó vagy a szemtakaró alkalmazása, számos esetben meglepő javulást eredményezhet az alvásunkban. Ahhoz, hogy az újévi fogadalmak szokássá alakuljanak, és részeivé váljanak az életünknek, már önmagában elindíthatják az önkontrollt, és annak lehetőségét, hogy a kitűzött célok irányában tudatosan haladjunk.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







