4 °C Budapest
Párszáz forintból százezreket kaszáltak a Tippmixkirályok: erre fogadtak a BL-döntőn

Párszáz forintból százezreket kaszáltak a Tippmixkirályok: erre fogadtak a BL-döntőn

2022. május 31. 15:31

A Real Madrid 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája párizsi döntőjében, így története során 14. alkalommal emelhette magasba a BEK, illetve BL-trófeát. Ezzel az elmúlt kilenc BL-szezonban ötször a „Királyi Gárda” diadalmaskodott. A sportfogadók körében is rendkívül népszerű volt a BL-döntő. A Tippmixen és a Tippmixpron összesen több mint 957 ezer egységnyi fogadás érkezett, és a mérkőzéshez kapcsolódóan majdnem 630 millió forint nyeremény került játékosainkhoz.

A spanyol bajnokságot is bezsebelő Real Madrid nehéz ágon jutott el a döntőbe, hiszen sorban a Paris SG, a címvédő Chelsea, majd a Manchester City próbálta útját állni az egyenes kieséses szakaszban. A sikerek ellenére sem Carlo Ancelotti együttese számított favoritnak a finálét megelőzően, az „1X2” fogadási lehetőségnél akár 3,50-es nyereményszorzót is el lehetett érni egy helyes megérzéssel: itt a tippek mindössze 24 százaléka érkezett a Real Madridra, míg a „Ki nyeri a BL-t?” soron több mint 42 ezer tipp párosult 2,39-es oddsszal.

A mérkőzés első félideje 0-0-s döntetlennel zárult, annak ellenére, hogy a Liverpoolnak voltak lehetőségei a gólszerzésre – a Real Madrid félidő hajrájában szerzett gólját les miatt érvénytelenítették –, ám a mérkőzés legjobbjának választott Thibaut Courtois nagy védésekkel mentette meg csapatát. A fogadók többsége jól tippelte meg, hogy a nyitó játékrészben nem fognak potyogni a gólok, hiszen az „1. félidő – Gólszám 0,5” fogadási lehetőségnél a „Kevesebb, mint 0,5” kimenetelre érkezett a tippek 68 százaléka, míg az „1. félidő – 1X2” soron 71 százalékos volt a találati arány, ami több mint 12 ezer helyes tippet jelentett 2,29-es nyereményszorzóért.

A második játékrész liverpooli fölénnyel folytatódott, ám a Real Madrid Vinicius Junior 59. percben szerzett találatával megszerezte a vezetést. A brazil támadó gólszerzésére több mint ezer tipp érkezett a mérkőzést megelőzően, ők 3,30-as nyereményszorzónak örülhettek. A spanyol gárda Courtois vezérletével egészen a lefújásig meg tudta tartani egygólos előnyét, így története 14. elsőségét ünnepelhette a legrangosabb európai kupasorozatban.

A kapott gól nélküli Real Madrid győzelem a fogadók többségét meglepetésként érte, hiszen az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” fogadási soron a tippek mindössze 1 százaléka bizonyult helyesnek 7-szeres nyertes odds mellett, de a „Vendégcsapat 0-ra nyeri a mérkőzést” opció nyertes kimenetelének eltalálásával („Igen”) is 5,25-ös nyereményszorzót lehetett elérni.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A BL 2021/22-es idényéhez kapcsolódó hosszú távú fogadási lehetőségnél a beérkezett tippek mindössze 8 százaléka szólt a Real Madrid végső győzelméről. Itt a záró odds 9,25 volt, de volt olyan időszaka is a szezonnak, amikor 30-szoros nyereményszorzót lehetett elérni a „Királyi Gárda” BL-győzelmével.

Egy balatonfűzfői Tippmix-fogadónk 500 Ft-os tét mellett, 2-es kötése egyik elemeként fogadta meg a Real Madrid végső sikerét még március elején, bátor tippjeinek jutalma pedig a szelvényével elért 345 ezer forintos nyeremény. Egy budapesti Tippmix-játékos pedig 5 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 626 031 Ft-ot nyert, szelvényén mindhárom európai kupasorozat, az EKL, az EL, illetve a BL végső győztesét is eltalálta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?