A budapesti utak állapota kritikusra romlott: a téli időjárás miatt naponta akár ezer új kátyú is keletkezhet.
Szombaton reggel még többfelé lehet esőre, zivatarra számítani, délutánra azonban már csak helyenként nyugaton, délnyugaton fordulhatnak elő futó záporok, zivatarok. A napi maximumok 20 és 26 fok között alakulnak.
Szombatra virradóan többfelé várható eső, zápor, zivatar, reggelre azonban a Dunától keletre korlátozódik a csapadék, nyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap.
Délután már csak északkeleten, illetve helyenként nyugaton, délnyugaton fordulhatnak elő futó záporok, zivatarok. Az élénk, erős északnyugati-nyugati szélben 20–26 fokra van kilátás – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat, akik zivatar miatt az egész országra kiadta az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést. Felhőszakadás miatt tíz megyére van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat
- Pest,
- Bács-Kiskun,
- Békés,
- Borsod-Abaúj-Zemplén,
- Csongrád-Csanád,
- Hajdú-Bihar,
- Heves,
- Nógrád,
- Szabolcs-Szatmár-Bereg és
- Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Az orvosmeteorológiai jelentés szerint szombaton hidegfronti hatás érvényesül, így görcsös eredetű fejfájás, izom- és hasi görcsök jelentkezhetnek, megnő a koraszülések kockázata. Vérnyomás-ingadozás, rosszullét is előfordulhat, különösen a szív- és keringési rendszer betegségeiben szenvedőknél – olvasható a jelentésben.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







