Büki Ádám először bizonyíthat az ötkarikás játékokon, világbajnokságról már van figyelemre méltó eredménye.
Lassan két hónapja mutatták be az Avatar második részét, aminek a nézettsége azóta is magasan vezet a magyar mozikban. Ugyan hétről-hétre akad kihívója James Cameron filmjének, azonban csak ezen a héten sikerült megközelítenie egy filmnek, nevezetesen Az ember, akit Ottónak hívnak-nak a sci-fi nézettségét. A két hete bemutatott mozira ugyanis több mint 30 ezeren váltottak jegyet az elmúlt egy hét leforgása alatt.
Immáron hat hete vezeti a magyar mozik nézettségi listáját az Avatar, azonban szemmel láthatóan egyre kevesebben kíváncsiak James Cameron filmjére. Míg a múlthéten 70 890-en váltottak rá jegyet ez a szám mára szinte a felére csökkent: január 19-25 között mindössze 49 294-en voltak rá kíváncsiak, amivel körülbelül 119 millió forintot hozott a konyhára.
Az eheti első és második helyezett között pedig a nézők száma alapján egyre kisebb a különbség. Az eheti második helyezettet, Az ember, akit Ottónak hívnak-ot ugyanis 31 462-en látták, akik összesen megközelítőleg 61 millió forintot fizettek ezért.
A harmadik helyen nyitott a mozikban a Filmforgalmazók Egyesületének statisztikája alapján a Babylon című film, amit a premierje óta 20 634-en láttak és több mint 42 millió forintot hozott a konyhára. Negyedik helyre csúszott ezzel a 7 héttel ezelőtt bemutatott Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság. A rajzfilmre ugyanis többen voltak kíváncsiak, mint egy héttel ezelőtt: a vizsgált időszakban 21 582-en látták, amivel csak kicsivel kevesebb bevételt hozott, mint a Babylon. A Shrek kandúrjának története több mint 42 millió forintot hozott.
Ezzel az ötödik helyre került a múltheti harmadik, a Fortune hadművelet – A nagy átverés. Guy Ritchie új filmjére több mint 41 millió forintértékben váltott jegyet 19 339 néző. A múltheti második helyezettet viszont szemmel láthatóan nem szerették a magyar nézők: a furcsa horrorra ezen a héten már csak 17 363-an voltak kíváncsiak és „mindössze” 34 millió forintot termelt a magyar mozikban. A hetedik helyen nyitott az Angyalok gyilkosa, amit 6489-en néztek meg, összesen több mint 13 millió forintot hagyva a kasszákban.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A héten már csak a 8. helyre futotta az I Wanna Dance With Somebody – Whitney Houston történet-ének: 4907-en nézték meg és alig több mint 10 millió forintos bevételt termelt. A 9. helyre már jóval kevesebben voltak kíváncsiak. A Fabelman család 3582 nézővel indított a mozikban és 7,2 millió forintot termelt. A 10. helyezettet szintén 19-én mutatták be: a Jack Mimoun és a rejtélyek szigetére 2744-en váltottak jegyet és 5,6 millió forintot hozott a konyhára.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







