Míg a Revolut nem módosított a készpénzfelvételi limitjein, a Wise követte a hazai szabályozást és megemelte a díjmentes készpénzfelvételi határt.
Döbbenet, milyen keveset ér egy Oscar-díj 2023-ban: nem ebből gazdagodnak meg a rendezők, színészek
Magyar idő szerint március 13-án, hétfő hajnalban adták át a 95. Oscar-gálán az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjait. A díjakat 23 kategóriában lehet elnyerni, a különleges, életműdíjakon, emlékdíjakon túl, melyekhez egy ikonikus szobor is jár a nyerteseknek. Azt gondolhatnánk, hogy egy-egy nagy művész szobrocskája kisebb vagyonokért kelhet el, ha megválik az ereklyétől, ez azonban korántsincs így. Valójában még egy sajtburgert se lehetne venni a szobrocska árából.
Az eredeti szobrot 1927-ben készítették, alakját a mexikói színész, forgatókönyvíró, rendezőről, Emilio Fernándezről mintázták. Hagyományosan az Oscar-szobrok bronzból készültek, melyeket 24 karátos arannyal vontak be. Minden szobor - kivéve néhány különlegeset - 13,5 hüvelyk, vagyis 34,29 cm magas és 3,86 kg. Hiába kerül egy-egy szobor elkészítése körülbelül 400 amerikai dollárba (nagyjából 146 ezer forintba) és a gyűjtők számára bírna óriási eszmei értékkel - a nyertesek mindössze 1 dollárt kaphatnak érte, ha el akarnák adni.
Ennek oka egy speciális szabály, melyet 1950 óta minden díjazottnak el kell fogadnia, különben nem kaphatja meg a szobrot - írja az as.com. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ugyanis, ha bárki - nyertes vagy annak örökösei - eladná a szobrocskát, elővásárlási jogot formálhat mindössze 1 dollárért. Így senkinek sem éri meg túladni a szobrokon. Ettől függetlenül van néhány szobor, ami mégis gyűjtői forgalomba került - például korábbi évekből - ezek azonban nem sűrűn cserélnek gazdát.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







