Az író azt írta, hogy ezzel „rendkívüli megtiszteltetés” érte őt.
Úristen! Ennyit keresett tavaly Marics Peti és Valkusz Milán: kikerült a VALMAR céges beszámolója
Ahogyan arról már korábban beszámolt a Pénzcentrum szépen teljesített Majka cége, de Sebestyén Balázsnak, Kasza Tibinek és Rúzsa Magdinak sincsen oka panaszra. Most a 24.hu újabb neveknek nézett utána, így derült ki, hogy Valmar 40 millió forintot fizetett ki osztalékként, de a Tankcsapdának sem lehet egy szava sem a tagok cégeinek bevételeit tekintve.
Marics Peti és Valkusz Milán alkotják együtt a Valmark nevű formációt és a fiúknak van egy közös cége is együtt, a VMP Kft., amit tavaly márciusban alapítottak. Ezalatt a bő 10 hónap alatt bruttó 64 millió forintos, azaz nettó körülbelül 61 millió forintnyi bevételre tettek szert a fiúk. Ebból pedig kereken 40 millió forintnyi osztalékot vettek ki a 24.hu információi szerint.
A Tankcsapda esetében azonban már bonyolultabb a helyzet: Lukács Lászlónak, Fejes Tamásnak és Sidlovics Gábornak a közös cége a Tankcsapda Music Kft., ami 2021-ben 140, míg tavaly 160 milliós árbevételt termelt bruttó. Ráadásul tavaly már 7,5 millió forintos pluszban zárták az évet, azonban osztalékot nem fizettek.
Lukácsnak és Fejesnek viszont van még egy közös cége, a Volufe Bt., ami 430 ezer forintos nettó eredménnyel zárta a tavalyi évet. Fejes Tamás viszont a fenti kettőn kívül még 5 cégben érdekelt. A FEJES-KER Kft. nettó bevétele a tavalyi 76 millió forintról 270 millió forintra emelkedett, míg a Romkocsma Kft. esetében (ahol rajta kívül még két tulajdonos van) tavaly közel bruttó 300 millió forintos árbevételről beszélhetünk, aminek az adózott eredménye 56 millió forint volt.
A Vino Dulce Kft-ben három másik magánszeméllyel együtt tulajdonos, a cég pedig 11 milliós adózott eredményt hozott. Az Elixir Arzenál-ban szintén csak társtulajdonos Fejes, ez a cég nettó 1,3 millió forintot termelt, míg a Punk&Roll Bt-nek egyáltalán nem volt bevétele. Egyik cégből sem vettek ki osztalékot.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
Újfajta csalás terjed a nemrég elhunyt Tarr Béla nevével: nehogy bedőlj, ordas nagy lehúzás az egész
A csalók aztán felhívták telefonon is, magyar számról, és azt állították, hogy „brókerként” segítenek a befektetés kezelésében.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







