A decemberben elhunyt színész olyan nagy neveket képzelt el a főbb szerepekre, mint Rudolf Péter, Básti Juli vagy Nagy-Kálózy Eszter.
Színt vallott a legendás magyar tévés: felesége keresi a nagy pénzt, abból utazgatnak mindenfelé
Pörzse Sándor ma már teljesen kiábrándult a közéletből, minden idejét családjának és a tahitótfalui birtokának szenteli – mondta el a Blikknek adott interjújában. Amiből többek között kiderül, kettejük közül felesége, aki fogorvos, keresi a nagyobb pénzt a családban, igazából ebből is járnak gyakorta külföldre lazítani.
Pörzse Sándor igen hosszú karrierutat járt be a magyar közéletben, volt rádiós, majd ismert tévés, aztán politikus. Ma már azonban saját bevallása szerint leginkább az állatai gondozása érdekli. Nagyobb birtokon élnek, ahol mindig van valami teendő, illetve a feleségének is sokat segít, aki Pörzse szerint rendkívül sokat dolgozik.
A korábbi tévés úgy fogalmaz, felesége lett a kenyérkereső a családban, aki egész napa a fogorvosi rendelőjében van. „... nagy szüksége van a pihenésre, ezért is szoktunk két és fél havonta elutazni valami klassz helyre. Amilyen színvonalon nyaralunk, azt én biztosan nem tudnám kifizetni” - fogalmazott az interjú egy pontján Pörzse.
Az egykori tévést viszont ez nem zavarja, mint említi, „ez mindig is így volt, egy fogorvos régen is többet keresett, mint egy újságíró. Ám azért napközben pénzt nem kell kérnem tőle”. Pörzse arról is beszélt, sokáig a futballból élt. Fiatalon ugyanis megfordult az NB I-es Honvédban és Csepelben is. Mostanra viszont nem nagyon lát esélyt arra, hogy újra tévézzen és a politikával is óvatos, megbánta ugyanis, hogy anno miként vitte véghez ezt a dolgot. Most azt mondja,
legfontosabb feladatom, hogy megtaláljam a szerepemet a családban nagypapaként, épp úgy, ahogy a két lányom esetében tették az ő nagyszüleik.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







