A zenész 78 éves volt.
A Universal Music Group (UMG) 2023 év végén kivonul a magyar piacról, és megszünteti a hazai előadók terjesztését, kiadását. A jövőben hazánkban csak a nemzetközi előadókkal foglalkozik. Ez azt is jelenti, hogy a cég budapesti irodáját is leépítik, az eddigi 10-15 fős stábból csak páran maradnak pénzügyi és marketing területen- írja a Telex.
A Universal Music Group (UMG) év végi kivonulásával, az utolsó nagy, globális zeneipari cég is elhagyja a magyar piacot. A három nagy lemezkiadó (UMG, Warner Music Group, Sony Music Entertainment) közül a Warner nemzetközi kiadványait a Magneoton kezeli itthon, a Sony Music pedig a külföldi előadói hazai marketingjére költ Magyarországon.
A UMG volt az utolsó olyan nagy globális lemezkiadó, amely még foglalkozott magyar előadókkal. Azonban a kivonulást lehetett sejteni, mert az elmúlt években a lemezkiadó olyan magyar zenészektől vált meg, mint Krúbi, 6363, Dé:Nash, Lil Frakk vagy Kapitány Máté és a Fiúk.
A Universal nemrég egy digitális disztribúciós lábat is indított Virgin Music néven, hazánkban egy éve már csak ezzel a céggel voltak igazán aktívak. A Virgin Music terjesztésében jelent meg AKC Misi új szólólemeze és Beton.Hofi legutóbbi két kislemeze is.
Egyébként a Universal Music Group a világ legnagyobb és egyben leggazdagabb lemezkiadói csoportosulása, a vállalat piaci részesedése 2023 első negyedévében 38 százalék volt a globális piacon, a 2022-es éves bevétele meghaladta a 10 milliárd dollárt. A külföldi előadók közül többek között olyan nevek szerepelnek a listájukon, mint Taylor Swift, Billie Eilish, Drake, The Weekend és Justin Bieber is.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







