A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
Pokoli hideggel jön a hétvége: hajnali fagyok, viharos szél és zivatarok az ősziszünet utolsó napjaiban
Szombaton reggeli pára-, ködfoltok lesznek várhatóak, ezt követően azonban napos időre számíthatunk. Azonban délutánra, estére már gyenge esők, záporok is kialakulhatnak, amiket vasárnap esővel, záporokkal és viharos széllel támad.
Szombat reggel az Időkép előrejelzései szerint reggel pára-, illetve ködfoltok lesznek, azonban ezek feloszlását követően napos időre számíthatunk, keleten vastagabb fátyolfelhőkkel. Gyenge eső és zápor is előfordulhat, miközben nyugaton feltámad a délies szél. A hajnali 1-8 fokos maximum hőmérséklet után napközben akár 19 fok is lehet.
Vasárnap azonban megérkezik egy front esővel, záporokkal, zivatarokkal és felerősödő széllel, viharos lökésekkel. A csúcshőmérséklet ezen a napon 11 és 20 fok között alakulhat, azonban utóbbira inkább csak délen lehet majd számítani.
Hétfőn már naposabb lesz az idő, azonban így is számíthatunk 1-1 záporra. Az élénk dél-délnyugati szél miatt 13-18 fok közé melegedhet majd a hőmérséklet.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







