Pest és Veszprém megyékre citromsárga riasztást adtak ki, de egyébként komoly melegedés indulhat meg.
Holnap még helyenként ködös, borongós idő lesz, néhol esővel. Azonban a hét hátralevő részében a napsütésé a főszerep, annak ellenére is, hogy éjjelente megérkeznek az első fagyok.
Hétfőn többfelé felhős, helyenként ködös, borongós idő várható. Néhol kialakulhat kisebb eső, zápor, majd este észak-északnyugat felől kiterjedtebb csapadéktömb érkezik – számolt be az Időkép. Estétől a Dunántúlon egyre többfelé kísérhetik a dél-délnyugati szelet élénk lökések. Hajnalban -2, +5 fok között alakulhat a hőmérséklet, míg napközben 8-13 fok várható.
Kedden reggel változóan felhős-napos idő lesz, de érdemes arra készülni, hogy kisebb esők, záporok is kialakulhatnak. Délután északnyugat felől érkezik majd egy hidegfront, ami országszerte okozhat esőt, záporokat, amit élénk szél kísérhet. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 17 fok között alakulhat.
Szerdán napközben az átvonuló hidegfront után felszakadozik majd a felhőzet, bár délelőtt várható még eső, illetve a szél továbbra is viharos marad. Napközben 11-15 fokos maximumok lesznek.
Csütörtökön felhős-napos idő körvonalazódik számottevő csapadék nélkül, déliesre forduló széllel. A csúcshőmérséklet 7-14 fok között várható.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







