4 °C Budapest
Many reefer containers at engine side in the container depot as for freight transportation shipping business.

23 milliárd forintnyi kokaint fogtak el egy csepeli kikötőben: minden második fővárosinak jutna egy adag

2023. december 5. 19:33

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai több mint 154 kilogramm, 23 milliárd forintot meghaladó értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen.

 A BRFK azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy egy a csepeli szabadkikötőben "ólálkodó" maszkos férfiről érkezett bejelentés november 11-én hajnalban. Az ismeretlen elmenekült, a rendőrök nem találták meg.

Megtalálták ugyanakkor azt a hűtőkonténert, amit megpróbált kinyitni: a hat méter magasan elhelyezett konténerben kialakított rejtekhelyről 155, egyenként körülbelül egykilós kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomag került elő. A helyszínen folytatott szemle keretében alkalmazott tesztek kokaint mutattak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A kirendelt vegyészszakértők vizsgálata megerősítette, hogy a nettó 154,805 kilogramm lefoglalt anyag nagy tisztaságú kokain, aminek feketepiaci értéke 23 milliárd 220 millió forintra tehető. A közlemény szerint ez átlagos hígítással is annyi kábítószer, hogy életkortól függetlenül minden második fővárosi lakosra jutna egy adag.

Az adatgyűjtés megállapította, hogy a kábítószer elrejtésére használt konténert Ecuadorban adták fel, és banánt szállítottak benne; a szállítmány Mexikóba, majd hajóval Németországba érkezett, onnan vasúton jutott Magyarországra november 8-án, ahol a banánt kirakodták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A BRFK nyomozói minden részletre kiterjedő adatgyűjtést folytatnak Magyarországon, és felvették a kapcsolatot több külföldi hatósággal, köztük az amerikai kábítószerellenes ügynökséggel, a DEA-vel. Közölték azt is, hogy ezen az óriási drogfogáson túl a Budapesti Rendőr-főkapitányság idén összesen körülbelül 406 209 000 forint utcai értékű kábítószert vont ki a feketepiaci forgalomból, közte 2,775 kilogramm kokaint, 4,55 kilogramm amfetamint, 76,21 kilogramm, továbbá 138 tő marihuánát, és 96 embert fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?