Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) most lezárt jogdíjfelosztása során tovább növelte jogosultkutatásának hatékonyságát, amelynek eredményeként több mint egymilliárd forintnyi jogdíj jogosultját sikerült utólag megállapítania. Ezt az adatok új technológiára alapozott feldolgozása és a felosztási szabályzat módosítása tette lehetővé.
Az EJI célja, hogy jogdíj ne maradjon kifizetetlenül, ezért gondoskodott a rendelkezésre álló adatok újszerű, a korábbinál is lényegesen hatékonyabb feldolgozásáról. Az eljárás bevezetését indokolta, hogy a felhasználók (pl. rádiók és televíziók) sokszor hiányosan, vagy tévesen adják meg az általuk felhasznált hangfelvétel előadójának azonosításához szükséges adatokat, ezért a jogosultat sokszor utólag, saját eszközökkel kell az EJI-nek felkutatnia.
Emellett az egyesület küldöttgyűlése november 30-án hozott döntésével azt is lehetővé tette, hogy az EJI azon hangfelvételekre eső jogdíjakat is kifizethesse, amelyeknek csak a vezető előadója állapítható meg. Ezáltal - a felosztás eredeti időpontját követő 12. hónaptól – azon felvételekre eső jogdíjakat is kifizetheti a szervezet, amelyeknek közreműködői listája a jogdíjfelosztás eredeti időpontjában nem volt megállapítható. A jogosultkutatás során kimutatott jogdíjból a vezető előadóművészek mellett természetesen a közreműködők is részesülnek.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







