Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Magyar Horgász című újság decemberi számában nyilvánosságra hozta a 2024-es éves általános országos területi jegyek, illetve a dunai és tiszai területi jegyek árait. Eszerint jövőre tovább folytatódik az áremelkedés.
Az idei 24 százalékos áremelést követően 2024-ben 10,2 százalékkal emelkedik az éves általános országos területi jegy, így 98 ezer forintot helyett jövőre már 108 ezer forintot kell fizetni - írja a Sokszínű vidék. A kedvezményezettek 79 ezer forintért vásárolhatják meg. Az éves sportcélú országos területi jegy 42 ezer forintba, kedvezménnyel 24 ezer forintba kerül majd.
A lap felidézte, az éves általános dunai jegy 2023-ban 23 százalékkal lett drágább – 52 helyett 64 ezer forint –, a tiszai pedig 21 százalékkal, 57-ról 69 ezer forintra emelkedett. Az drágulás 2024-ben is folytatódik: a Dunára 9,4 százalékkal kell többet fizetni, azaz 70 ezer forintot, míg a kedvezményezettért 53 ezret. Az éves általános tiszai területi jegy picit csekélyebb mértékben, 8,7 százalékkal emelkedik 75 ezer forintra. A kedvezményezett jegy ára 58 ezer forint.
Az Agrárminisztérium arról határozott, hogy jövőre nem változik az Egységes Szövetségi Hozzájárulás (ESZH) és az állami horgászjegy ára: míg előbbi 5,5 ezer, utóbbi 5 ezer forint lesz.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







