A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
Még az ünnepek előtt sikerült elválnia Tóth Gabinak és Krausz Gábornak. a szakács elmondása szerint békésen zajlott a válóper.
Nyár óta Tóth Gabi és Krausz Gábor válópere tartja lázban az országot, miután a pár augusztusban jelentette be, hogy útjaikat külön folytatják, a válópernek azonban csak most lett vége. A pár közös gyereküket, Hannarózát továbbra is közösen fogja nevelni.
A séf most a hot!-nak nyilatkozott arról, hogy a házasságuk hivatalosan is véget ért az énekesnővel.
Még karácsony előtt jártunk a bíróságon, ahol sikeresen elválasztottak minket. Tehát hivatalosan elváltunk Gabival
– mondta el Krausz Gábor, aki ezzel a korábbi pletykákra is reagált, miszerint még el sem indították a válópert Tóth Gabival.
Ez nem igaz, csupán nem beszéltünk erről. Teljes békességben ültünk egymással szemben, mindenben megállapodtunk, nem volt semmilyen problémás kérdés. Mindkettőnknek a lányunk, Hanni a legfontosabb, akit továbbra is közösen nevelünk, tehát közös felügyeletben állapodtunk meg. Reméljük, hogy ő a lehető legkevesebbet észlel mindebből, és mindkét oldalon szerető családban nő fel
– mesélte a szakács, aki bár nem érzi magát szomorúnak, de ahogy fogalmaz némi keserű szájíz van ilyenkor az emberben, hiszen bárki érezheti úgy magát egy ilyen szituációban, hogy elbukott.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A válás azt mutatja, hogy valami nem sikerült, és mivel mind a ketten maximalisták vagyunk, legalábbis én biztosan, nem szeretek veszíteni, és ez egy picit olyan. De mivel azt gondolom, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb, ezért ez egy új életnek a kezdete. Azt kívánom neki, hogy találja meg a boldogságot, és remélem, hogy én is megtalálom, legfőképpen pedig azt kívánom, hogy Hanni legyen nagyon boldog! Egyébként, ha nem reggel nyolckor lett volna a per, akkor még koccintottunk is volna
– fűzte hozzá a szakács.
A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje
2023 Egy olyan eseménydús, bonyolult és főleg nehéz év végén, mint az idei volt, érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkozni, hogyan is telt, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. 2023-ban csúcsokat döngetett az infláció: a fizetések hónapról hónapra kevesebbet érnek, miközben a szolgáltatások és a termékek ára az egekben. Ezen kívül továbbra is háború dúl a szomszédos országban, ahogy a Közel-Keleten is eszkalálódott a konfliktus. A pandémia ugyan hivatalosan is véget ért, ám a következményeit még sokáig fogjuk nyögni, az éghajlatváltozást pedig már a saját bőrünkön tapasztalhatjuk: elég csak kinézni az ablakon. Törökországot és Szíriát pusztító földrengések tarolták le, amiben több, mint 57 ezer ember vesztette életét. Ilyen körülmények között nehéz pozitívnak maradni.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







