A római katolikus egyház 1997 óta ünnepli a Szerzetesek Világnapját II. János Pál pápa kezdeményezésére Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án.
Így él ma az Angyalbőrben legendás szívtiprója: lelépett az országból, nincs mellette senki
Több mint 30 év után ismét Magyarországon forgat Mészáros Zoltán, az egykori Angyalbőrben című sorozat Urbán Andrása.
Jelenleg külföldön, egyedül él Mészáros Zoltán, a kilencvenes években sugárzott Angyalbőrben című sorozat Urbán Andrása – írja a Blikk. A színész a sorozat sikere ellenére először Erdélybe, később Németországba költözött, ahol szintén színészként dolgozott.
Az 59 éves férfi most több mint 30 év után ismét magyar sorozatban forgat - készülő S.E.R.E.G. című film még az idén látható lesz a TV2-n.
Időhiányban szenvedek, most is csak a forgatás miatt vagyok itt pár napot, de majd még jövök vissza, mert közben párhuzamosan vannak munkáim Németországban is. Ott is színészként dolgozom, de csak filmezek – mesélte a portálnak Mészáros Zoltán, aki a régi váltást is felelevenítette. – Rögtön a sorozat után elmentem Erdélybe 8-10 évre, utána pedig Németországba. Huszonhat éve lakom Münchenben, ahol otthonra találtam. Sehol nem laktam még ilyen sokat, és – lokálpatrióta lévén – nem is szeretnék már elköltözni. Bármennyire is nehéz volt ez az út, megérte. Jól érzem magam, szeretem a várost, tudok róla mindent, szinte már vele együtt dobbanok. Nem tudnám máshol elképzelni az életem
– mesélte Mészáros Zoltán.
A férfi azt is elárulta, hogy már minden Németországhoz köti, így nem gondol a hazaköltözésre. A munkája és a barátai mellett öt gyereke is él Németországban, bár közülük csak néggyel tartja a kapcsolatot.
Három feleségem is volt, de úgy alakult az életem, hogy jelenleg egyedül élek. Sajnos, az első házasságomból született gyermekemmel úgy hozta az élet, hogy semmiféle kapcsolatom nincs, így a két unokámmal sem… A többi gyermekem viszont Münchenben született, a legkisebb, aki tízéves, még most is ott él. Közösen neveljük az édesanyjával, felváltva él nálam és nála is – monda a színész, aki a mai napig jó szívvel gondol vissza az Angyalbőrben játszott szerepére. – Óhatatlanul is mindig visszanézem a sorozatot a gyerekeimmel, akik közül mindegyik tökéletesen beszél magyarul. Most a legkisebbel nézzük, mert megtalálta valahol és kérte, hogy kezdjük el. Jó érzés nézni, és tényleg nagyon szórakoztató, emellett sok emlék is feljön bennem
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– mondta el magánéletével kapcsolatban.
A most készülő sorozattal kapcsolatban pedig elárulta, hogy ismét belebújhat Urbán András bőrébe:
A történet szerint Urbán honvédból vezérezredes lett, és ezért vagyok most itt én is. Nagyon jó volt újra itthon, régi ismerősökkel és új kollégákkal is találkoztam. A rendezővel, Dombrovszky Lindával dolgoztam már 2019-ben, így a stábból is vannak ismerőseim. Mindig jó érzés visszatérni Magyarországra. Forgatni szívesen jövök máskor is, ha hívnak, rajtam eddig és ezután sem múlik majd
mesélte.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







