3 °C Budapest
Professional HD video camera At the Studio is broadcast live

Börtön utáni terveiről vallott VV Aurelio: Ne legyenek ezek a bűnös tekintetek… Mindent meg fogok tenni!

2024. február 24. 11:55

Mást fog képviselni a médiában, jelentette ki a szabadulása utáni első interjújában Aurelio, a ValóVilág hatodik szériájának győztese.

"Teljesen mást fogok képviselni a médiában. Én azért közkedvelt voltam, nem úgy, mint Pókember. De azért szerettek az emberek, ezt vissza szeretném hozni. Ha nem, az se baj, de már ne legyenek ezek a bűnös tekintetek… mindent meg fogok tenni!" - közölte a Fókusz stábjának adott interjúban a szabadulását követően VV Aurelio.

A celeb a beszélgetés során elárulta azt is, hogy először találkozhatott kislányával is, aki 2022-ben született, míg ő rácsok mögött volt. "Az egy leírhatatlan pillanat volt. Egymásra néztünk, egyem a szívét, pont beteg, lázas, kómás volt. Nagyon elérzékenyültem" - mondta.

2021-ben jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítéltek Aureliót, a ValóVilág 6 győztesét, mert társával elrabolták egy ismerősét. Korábban volt egy kábítószer birtoklási ügye is, amiért szintén elítélték, így a két bűncselekményért összesen 3 év 5 hónapot kapott. Két évvel börtönbe vonulása után kiengedték a Kalocsai Fegyház és Börtönből, hogy büntetése hátralevő részét reintegrációs őrizetben töltse otthon.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?